Emi
Igazi, belevaló háziasszonyokkal ellentétben én gyakran fordulok, gyors esetleg félkész megoldásokhoz. Tudom, nem szép, nem is dicsekszek vele, de ez vagyok én. Időnként lusta, de mégis a finomra vágyó. Vagy félek, hogy ha magam fogok neki, lehet nem sikerül és akkor csak a csalódás, ami elveszi a kedvem. Ilyen ez a rétestészta is. Megláttam, megvettem, nem tudtam mi fog belőle készülni. Ott is állt egy ideig a hüttőben, míg megszületett a nem nagy gondolkodást igénylő ötlet: almás rétes. Aztán valami több.

Hozzávalók:
1 réteslap
5 közepes, édes alma
8 szem szőlő
1 kávéskanál őrölt fahéj
1 kanál cukor
4 kanál nyárigyümölcs püré



Az almákat meghámozzuk, eltávolítjuk a magházat és felkockázzuk. Egy edénybe tesszük fél pohárnyi vízzel és a cukorral addig pároljuk, amíg kezd megpuhulni és a leve elpárolgott. Ekkor levesszük a tűzről, megszórjuk a fahéjjal, összekavarjuk a szőlőszemekkel és hagyjuk langyosra hűlni.
A réteslapot sütőpapírral bélelt tepsire kiterítjük, közepére, vagy kicsit egyik a széle felé ráhalmozzuk az almát. Nekem maradék volt a nyárigyümölcs püré, fel akartam valamire használni, gondoltam kicsit feldobja a rétest, így az alma tetejére raktam, ami felcsavarva kissé az oldalára jutott:) Ezután felcsavarjuk a rétest, a végeit összenyomkodjuk, a tepsi közepére helyezzük és előmelegített sütőben, 180 fokon, 20-25 perc alatt megsütjük. Porcukorral jó vastagon megszórjuk és már langyosan meg is kóstolhatjuk. Tudom ez sem ajánlott, de hát ki tud ellenállni amíg kihűl?


4 Responses
  1. Éva Says:

    Nem baj az ha néha félkész lapokat veszünk! Nagyon guszta és finom lehet talán még ízesebb is azzal a nyárigyümölcs pürével!


  2. trollanyu Says:

    Na igen, ki tud ellenállni:) Fincsi lehet,én magam készítem a rétestésztát, mert itt olyan nincs. Nem az a szupervékony, de nagyon egyszerű elkészíteni, és finom. Ha rákeresel a rétesre a blogomon, akkor lehet, hogy megpróbálod:)De egyébként senki sem szuper nő, mindenki használ olykor félkész cuccokat, nincs ezzel semmi baj:) Ja igen a rétesed meg igencsak jól néz ki:)


  3. Seffer Lilla Says:

    A rétest még én sem próbáltam magam elkészíteni. A töltelék nagyon tetszik!


  4. Emi Says:

    Éva, köszönöm a bátorítást, tényleg ízesebb lett a pürétől, de simán sem lett volna kivetnivaló:)

    Trollanyu, megnéztem, tényleg egyszerűnek tünik a rétestészta elkészítése. Lehet, hogy valamikor megpróbálom. Ez az üzleti amugy sem jött be annyira. A saját készítésű tuti finomabb.

    Lilla, kapjunk hozzá bátorságot és fogjunk neki:)