Nem az a nyári sütemény, de imádom a fahéjat és volt néhány alma, ami nem nagyon csúszott nekünk és muszály volt valamit kitalálnom. Na meg ugy-e a tojásfehérjék a fagyasztóban már nagyon kiabáltak, hogy nem-e kicsit soká várnak a felhasználásra. Almás-habos süteményre gondoltam, de nem volt elég hozzá az alma. Mi más is jöhetne sürgős esetekre, mint a muffin. A recept a "Muffins & Cupcakes" könyvemből származik, amit annyit lapozgatok, hogy lassan elkopnak a lapok és mindig találok valamit ami épp megfelel.



A sütőt 180 fokra előmelegítjük és kibéleljük papírkapszlikkal a muffinformát.
A lisztet zabpelyhet, fahéjat és sütőport összevegyítjuk. Beleszórjuk a cukrot. A tojásokat a tejjel és az olajjal, vaníliával egyneművé kavarjuk. A száraz hozzávalókhoz öntjük és csak addig kavarjuk, amíg épp összevegyűlt. Az almákat meghámozzuk, lereszeljük és a masszához kavarjuk.
A formába kanalazzuk és 18-20 percet sütjük. Közben felverjük a tojásfehérjét a cukorral és a fahéjjal.  Habzsákba rakjuk , a muffint kikapjuk a sütőből néhány perccel azelőtt, hogy teljesen megsűlne és gyors mozdulatokkal rányomjuk a habot. Visszatesszük a sütőbe 2-3 percre, amíg a hab kezd enyhén megbarnulni. Rácsra rakva hagyjuk teljesen kihűlni. (A hozzám hasonló türelmetlenek természetesen már langyosan megkóstolják:)



Fincsi lett, nekem nem volt megállj belőle:) A hab a tetején sajnos kihűlés után összeesett és (azt hiszem) a cukor kicsit kicseppesedett belőle (jól látszik a fotón), de az ízélmény megvolt. Túl sokszor is egymás után...
Vittem belőle a lányoknak, akikkel csodás vasárnapot töltöttünk el a Thorpe Parkban, ami Anglia egyik legnépszerűbb szórakoztató/vidám/kaland parkja. Ízelítőnek mutatok 2 fotót, ami csodásan tükrözi az aznapi élményeinket. Ja, és a muffin is ízlett a lányoknak:)

Íme a bizonyíték, hogy miért nem vagyok elragadtatva az itteni eperrel! Ha nem mondanám rájönnétek, hogy az a halvány piros(?) valami ott eper? Tuti nem! És higgyétek el, ízre is pont olyan mint színre. Semmilyen. azért én meg-meg kívánom, mert látványra, illatra mégiscsak eper. Aztán jön a csalódás újra és újra. Ezt a pohárkrémet olyan sokáig készültem megcsinálni, hogy már álmomban is azt láttam. Katasztrófa volt. Az epret megmostam és megsárgult a víztől. Én meg annyira akartam, hogy majd sírva fakadtam, hogy nem tudom elkszíteni. ezek az álmok...:) Másnap végre belevágtam. Nem lett sárga az eper, de piros sem. Azért finom volt, leszámjtva, hogy hiányzott az eperíz belőle.

Az ötletet az Otthon ízei blogon találtam és elsőre beleszerelmesedtem még akkor is ha nálam valami egészen más lett belőle.



A zabpelyhet sütőpapírral bélelt tepsire szórjuk, lelocsoljuk a mézzel vagy syruppal és 3,4 percre sütőbe tesszük, hogy megpiruljon. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni. Az epret és a mangót külön péppé turmixoljuk. A mascarponet simára kavarjuk a cukorral. A poharak alját megszórjuk a mézes zabpehellyel, majd mangó, mascarpone, eper rétegek következnek és ismét zabpehely. Addig folytatjuk a rétegezést míg a poharak megtelnek. A tetejét egy kiskanál mascarponevel és zabpehellyel diszítjük. Néhány órára vagy éjszakára hüttőbe tesszük.


Finom, könnyű desszert, akár ebéd után, akár csak úgy, mert megkívántuk.
Szerettem volna Verus desszertes játékára jelentkezni ezzel az alkotással, de a fotók nagyon nem megfelelőek (és így éjszakába hajolva nem találok retusáló programot), meg aztán az eper miatt ízre sem volt annyira tökéletes, mint elképzeltem és megálmodtam:) Így a játékra majd valami mást találok ki, valami olyan gyümölccsel ami az Angliai éghajlaton is ízletes, vagy ha import is, de legalább finom legyen!

Ismét szép kis gyűjteményem keletkezett, amelyek bemutatásra várnak. Másféle elfoglaltságaim miatt csak főztem és fotóztam, na meg tartalékoltam, majd az is kiderül miért. Nem nagyon jut idő blogolásra, de igyekezek! A hagyományos, paraszteledelem után jöjjön egy nagyon nem tradicionális de annál inkább imádott és egyre jobban elterjedőben levő muffin. Mert nem lehet megunni és minden egyes alkalommal akkora sikere van, mintha első lenne. Párom nem túl édesszájú, bele kell diktálnom egy-egy sütit, de ha krémes-habos, akkor általában nincs probléma. Ezért is tuningoltam fel ezt az amúgy is mindennel megrakott muffint egy csinos, finom, habos-krémsajtos toppinggal (erre nem találtam magyar szót, kérlek segítsetek!).




A még Húsvétról megmaradt tömör kis csokitojásokat összedaraboljuk. A pillecukrot szintén, ha nagyobb darabost használunk. A száraz hozzávalókat összekavarjuk, belekavarva a csokit és a pillecukrot is. A tojásokat külön felverjük és  hozzáadjuk a  tejet és gyümölcslevet. A kettőt összetöltjük és épp csak annyira kavarjuk, hogy összeálljon a massza. A muffinformát kapszlikkal kibéleljük, 3/4-ig megtöltjük a tésztával, vigyázva, hogy mindenikbe jusson csoki és pillecukor darabka is. 200 fokon 20 percig vagy tűzpróbáig sütjük. Rácsra szedve teljesen kihüttjük.
Közben elkészítjük a toppingot. A fahéjas csiga készítésétől megmaradt vajas-krémsajtos mázat 2 dl tejszínből vert habbal összeturmixoljuk. Akinek nem maradt meg ebből a mázból:) az így készítheti el:

Igencsak megkedveltük a kekszeket, arról nem is beszélve, ha zabosak. Ez a zab nagyon különleges, rendkívül finom ízt tud adni. Így elkezdődött a sorozatgyártás:) Elsőre lekvárral töltött kekszeket sütöttem, most meg itt van ez a finomság. Az ötlet és a recept nagy részét is a  Rozmaring&Csokoládé blogról kölcsönöztem. Amint ott megláttam, tudtam, hogy ez lesz a következő. És íme, itt van:


A vajat feltesszük alacsony lángon olvadni, majd hozzáadjuk a mézet és kicsit összemelegítjük. Levesszük a tűzről és hozzáakavrjuk a narancslevet valamint a vanília aromát.  A lisztet, zabpelyhet, kókuszt cukrot, sót, szódaport és narancshéjat egy tálban összevegyítjük.  Erre ráöntjük a vajas szirupot és összeggyúrjuk. Kevés tejjel hígítjuk, hogy összeálló, de gyúrható masszát kapjunk. Annyi tejet teszünk bele, amennyi ehhez szükséges. Diónyi darabokat szaggatunk a tésztából, tenyerünkben megformáljuk és ellapítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakva 180 fokon 15 percet sütjük. 1 evőkanál mézet elkavarunk egy kevés narancslével és ezzel lekenjük a még forró kekszeket. Hagyjuk kihűlni őket.


Nagyon ízes, finom kekszek lettek, igazi csemege. El is tünt seperc alatt. Alig maradt idő fotózásra:) Amit talán legközelebb másképp csinálok, kevesebb cukrot teszek bele. A cukorral, mézzel és még lekenve is... nagyon édes volt még nekem is, pedig imádom az édeset. Vagy lehet kezdek leszokni róla? Bárcsak így lenne! De az édességről nem is próbálok leszokni, esetleg a túlzott cukorról. Páromnak egyetlen panasza az volt rá, hogy elfogyott... És tudta, hogy hétvégéig már nem lesz újjabb adag.

Anazar feketeribizlis zabfalatjai megadták a végső lökést ahhoz, hogy nekifogjak zabkekszet sütni. Ettem már és nagyon tetszett az íze, ezért kötelező darab volt. Meglett, imádva volt és lesz még, mert fog még készülni nem is soká!
Receptért végülis Mártihoz tértem be, kisebb változtatások történtek.





A száraz hozzávalókat mind összevegyítjük, majd összegyúrjuk a puha vajjal. Végül beleütjük a tojást és összeállítjuk a tésztát. (Én nem tettem hüttőbe, rögtön sütöttem. Nem tudom mi lett volna különbség, de ez így is csodás volt.) A tésztából diónyi darabokat csipkedünk, gombócokká formáljuk, tenyerünkben kissé ellapítjuk, mutatóújjunkkal kis mélyedést nyomunk a közepébe. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk őket és a mélyedésekbe fél kávésknálnyi dzsemet teszünk. (Nálam felébe eper, felébe barack került.) 190 fokon 20 perc alatt megsütjük.




Ez volt a második leggyorsabban fogyó süti az ünnepi asztalról. Legjobban a kókusz és természetesen a zab íze dominált, amit imádok. Annyira különleges ízt ad a keksznek, hogy az valami mennyei. Közepén a savanykás-édeskés lekvár meg csak hozzáad az élményhez. A ránézésre nem annyira csalogató, inkább kissé száraznak tűnő keksz annyira zamatos és ízzel teli, hogy komoly erőfeszítést igényel az abbahagyása.