Igencsak megkedveltük a kekszeket, arról nem is beszélve, ha zabosak. Ez a zab nagyon különleges, rendkívül finom ízt tud adni. Így elkezdődött a sorozatgyártás:) Elsőre lekvárral töltött kekszeket sütöttem, most meg itt van ez a finomság. Az ötlet és a recept nagy részét is a  Rozmaring&Csokoládé blogról kölcsönöztem. Amint ott megláttam, tudtam, hogy ez lesz a következő. És íme, itt van:


A vajat feltesszük alacsony lángon olvadni, majd hozzáadjuk a mézet és kicsit összemelegítjük. Levesszük a tűzről és hozzáakavrjuk a narancslevet valamint a vanília aromát.  A lisztet, zabpelyhet, kókuszt cukrot, sót, szódaport és narancshéjat egy tálban összevegyítjük.  Erre ráöntjük a vajas szirupot és összeggyúrjuk. Kevés tejjel hígítjuk, hogy összeálló, de gyúrható masszát kapjunk. Annyi tejet teszünk bele, amennyi ehhez szükséges. Diónyi darabokat szaggatunk a tésztából, tenyerünkben megformáljuk és ellapítjuk, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakva 180 fokon 15 percet sütjük. 1 evőkanál mézet elkavarunk egy kevés narancslével és ezzel lekenjük a még forró kekszeket. Hagyjuk kihűlni őket.


Nagyon ízes, finom kekszek lettek, igazi csemege. El is tünt seperc alatt. Alig maradt idő fotózásra:) Amit talán legközelebb másképp csinálok, kevesebb cukrot teszek bele. A cukorral, mézzel és még lekenve is... nagyon édes volt még nekem is, pedig imádom az édeset. Vagy lehet kezdek leszokni róla? Bárcsak így lenne! De az édességről nem is próbálok leszokni, esetleg a túlzott cukorról. Páromnak egyetlen panasza az volt rá, hogy elfogyott... És tudta, hogy hétvégéig már nem lesz újjabb adag.

Anazar feketeribizlis zabfalatjai megadták a végső lökést ahhoz, hogy nekifogjak zabkekszet sütni. Ettem már és nagyon tetszett az íze, ezért kötelező darab volt. Meglett, imádva volt és lesz még, mert fog még készülni nem is soká!
Receptért végülis Mártihoz tértem be, kisebb változtatások történtek.





A száraz hozzávalókat mind összevegyítjük, majd összegyúrjuk a puha vajjal. Végül beleütjük a tojást és összeállítjuk a tésztát. (Én nem tettem hüttőbe, rögtön sütöttem. Nem tudom mi lett volna különbség, de ez így is csodás volt.) A tésztából diónyi darabokat csipkedünk, gombócokká formáljuk, tenyerünkben kissé ellapítjuk, mutatóújjunkkal kis mélyedést nyomunk a közepébe. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk őket és a mélyedésekbe fél kávésknálnyi dzsemet teszünk. (Nálam felébe eper, felébe barack került.) 190 fokon 20 perc alatt megsütjük.




Ez volt a második leggyorsabban fogyó süti az ünnepi asztalról. Legjobban a kókusz és természetesen a zab íze dominált, amit imádok. Annyira különleges ízt ad a keksznek, hogy az valami mennyei. Közepén a savanykás-édeskés lekvár meg csak hozzáad az élményhez. A ránézésre nem annyira csalogató, inkább kissé száraznak tűnő keksz annyira zamatos és ízzel teli, hogy komoly erőfeszítést igényel az abbahagyása.