Emi
Amióta megvan az álmodott grillsütőm, igyekezek minél többet és minél változatosabban használni. Mert nem akármilyen grill ám, hanem "Fat reducing health grill", vagyis zsírlecsökkentő:) 42%-al csökkenti le a húsok zsírmennyiségét. Na nem valami varázslatos módon, hanem nagyon egyszerű eljárással. Az alsó grill-lap kicsit ferde, a kiolvadt zsír lefolyik, így nem sül tovább benne a hús. Próbáltam már csirkemellel, sertésmájjal, nyakkarajjal, fehérkarajjal, zöldségekkel és persze ananásszal. A máj nem volt csodás, de hát az amúgy is elég kényes. Egyéb... mmmm, mind nyálcsorgató. Na de essen szó a címben szereplő egyedről is.
Napok óta tervben volt, az ananász is ott pislogott rám a szekrényről, de soha nem volt alkalmas. Ma, fáradtan, álmosan, nekifogtam. Már lelkiismeretfurdalásom volt szegény ananásszal szemben.




Tanultam egy jó taktikát az ananász tisztitásáról (talán a leghasznosabb dolog, amit itt tanultam). Éles késsel, a koronát fogva körbe levágjuk a héjat. A magoknál, ahol foltok maradtak, bevagdossuk, hogy teljesen tiszta legyen. Levágjuk az alját és körbe körbe meghíntjük alaposan sóval az ananászt. Beledörzsöljük jól, majd hideg vízzel lemossuk. Levágjuk a koronát és tetszés szerint karikákra vagy darabokra vágjuk, eltávolítva a közepét. Na és mire jó a sózás? Éreztétek, hogy amikor friss ananászt esztek úgy húzza a szátokat? Most nem tudok kémiai magyarázatot adni (mert elfelejtettem:), de a lényeg, hogy a só ezt semlegesíti. Tudtátok ezt a technikát?



Hozzávalók:
1 friss ananász
golden syrup vagy méz
őrölt fahéj

Az ananászt mepucoltjuk, újjnyi vastag karikákra vágtjuk, a közepét eltávolítjuk. A grillsütőt felforrósítjuk, rátesszük az ananász karikákat és hagyjuk legalább 5 percet sülni, anélkül, hogy mozgatnánk. Ezután megnézzük, hogy megvannak-e már azok a helyes kis barna csjkocskák, ha igen megfordítjuk és a másik oldalával is ugyanígy teszünk. Ha folyton mozgatjuk őket, akkor sok halvány csikocskánk lesz, nem csak egy szép:) Levesszük a sütőről, tányérra helyezzük, megszórjuk fahéjjal és lecsorgatjuk golden syruppal. Természetesen lehet fokozni tejszínhabbal vagy más szószokkal, akármivel, de most nekem ez volt a legifnomabb!



Aki még nem evett ilyet, el sem tudja képzelni mi lehet ebben különleges. Én most már tudom. És azt is, hogy ezt még sok más gyümölccsel meg fogom ismételni. Ahogy az ananász megsűl, még meleg, a leve kicsit savanykás, ropogós, a syruptól édeskés, a fahéjat gondolom nem kell magyaráznom! Beleharpsz, szétáradnak az ízek és zamatok a szádban... édes... savanyu... meleg...fahéj... ropogós... ezt egyszerűen érezni kell!
10 Responses
  1. trollanyu Says:

    Szuper, imádom:) Most éppen ilyen könnyed finomságra volna szükségem:) Ismertem a technikát, de jó, hogy ezt megosztottad, mert szerintem sokan nem tudják:)


  2. teller-cake Says:

    Nagyon étvágygerjesztő! Egy kis könnyedség a gyomornak az ünnepek étel-dömpingje előtt...jó ötlet! :-)


  3. Panna Says:

    Én nem ismertem ezt a technikát. Jó, hogy leírtad. Nyámi ananász :)


  4. Erika Says:

    Emi, én sem ismertem ezt a technikát, örülök hogy megosztottad!


  5. eracska Says:

    Ez nagyon cuki...kar h nem szeretem az ananaszt.
    En atkoltoztem erre a cimre:http://hetkoznapiezmegaz.blogspot.com/ . meg fejlesztes alatt...de lesz belole valami:D


  6. Szofi Says:

    Ismerős a tányér :)))


  7. Lilla Says:

    De jó, nagyon szépek lettek!


  8. Emi Says:

    Trollanyu köszönöm, örülök, hogy tetszik!

    Teller-cake, igen, vihar előtti csend:)

    Panna, remélem ki is próbálod a technikát, igazán érezni a különbséget!

    Erika, örülök, hogy tudok én is újjat mondani:))

    Erácska, nem szereted, nahát nahát:) Benéztem hozzád, aztán jöjjön ám az a fejlesztés!:)

    Szofi, ráimertél:)) Igen ő az új kis kedvenc:)

    Lilla, köszi!


  9. Hát nekünk sajnos sós maradt az ananász, hiába mostuk le alaposan. Ennek ellenére kicsípte a nyelvemet kisütés után. Az végső íz egy sós-savanyú szivacs lett sajnos. Talán írj több részletet le, hogy mennyi ananászhoz mennyi sóval kell bedörzsölni, szeletelés előtt vagy után, illetve mennyi ideig kell rajta hagyni és meddig mosni.


  10. Emi Says:

    Sajnalom Peter, hogy sos maradt az ananasz. Kozvetlenul hamozas utan, a meg ep ananaszt hintem be soval, a kezemmel korbesurolom, majd hideg vizzel alaposan lemosom. Vizcsap ala tartom es folyovizzel mosom, igy jobban kimossa a kis lyukakbol is a sot. So mennyiseget nem tudok irni, mert csak ugy sotartobol hintem, lenyeg hogy mindenhova jusson, de nem kell vastagon lennie az ananaszon. Nekem mindig mukodik, sokszor keszitettem mar grillezetten is es mindig imadtuk, sosem lett szivacs.