A kínai konyha nagyon távol áll tőlem. Valahogy látványra sem és hozzávalóiban sem vonzott, így nem is nagyon kóstolgattam. Viszont a "Step by step cookbook. Recipes from around the world" könyvemben, amit nemrég be is mutattam ebben a bejegyzésemben,  találtam néhány receptet, amelyet kipróbálásra bejelöltem. Ilyen ez a szezámos csirkeszárny is, amelynek a receptjén ugyan kicsit változtattam, de attól szerintem még igazán kínaias lett.



A csirkeszárnyakat feldaraboljuk. Az olajat felforrósítjuk (ha van akkor wokban:), beletesszük az apróra vágott fokhagymát, kavargatva, vigyázunk, hogy ne égjen meg. Hozzáadjuk a szárnyakat és időnként megkavarva hagyjuk enyhén megbarnulni. Ekkor beleöntjük a szójaszószt és a bort és hagyjuk főni, időnként megkavargatva. Amíg a hús megkészül, a szósz rajta besűrűsödik, ragacsos lesz. Kavargatjuk, hogy a szósz mindenhol bevonja a szárnyacskákat. Ha a szárnyak még nem készültek meg és a szósz már besürűsödött, akkor kevés vízzel lehet pótolni a folyadékot. Levesszük a tűzről és beleforgatjuk szezámmagba, majd ízlés szerinti körettel, zöldséggel tálaljuk. Nem ajánlott megsózni a húst, mert a szójaszósz eléggé sós ahhoz, hogy ízletes legyen.


Az eredeti recept sós fekete babot tartalmazott, ami egy tipikus a kínai konyhában használatos hozzávaló és gyömbért, amit mi nem szeretünk, ezért voltak a változtatások. Időnként jó kipróbálni olyanokat is, amelyektől idegenkedünk, mert ez pl nekünk igazán bejött és annyira különleges az íze, amit az erdélyi vagy magyar konyhában biztos nem tapasztalhatunk.

Íme a bizonyíték, hogy miért nem vagyok elragadtatva az itteni eperrel! Ha nem mondanám rájönnétek, hogy az a halvány piros(?) valami ott eper? Tuti nem! És higgyétek el, ízre is pont olyan mint színre. Semmilyen. azért én meg-meg kívánom, mert látványra, illatra mégiscsak eper. Aztán jön a csalódás újra és újra. Ezt a pohárkrémet olyan sokáig készültem megcsinálni, hogy már álmomban is azt láttam. Katasztrófa volt. Az epret megmostam és megsárgult a víztől. Én meg annyira akartam, hogy majd sírva fakadtam, hogy nem tudom elkszíteni. ezek az álmok...:) Másnap végre belevágtam. Nem lett sárga az eper, de piros sem. Azért finom volt, leszámjtva, hogy hiányzott az eperíz belőle.

Az ötletet az Otthon ízei blogon találtam és elsőre beleszerelmesedtem még akkor is ha nálam valami egészen más lett belőle.



A zabpelyhet sütőpapírral bélelt tepsire szórjuk, lelocsoljuk a mézzel vagy syruppal és 3,4 percre sütőbe tesszük, hogy megpiruljon. Ezután hagyjuk teljesen kihűlni. Az epret és a mangót külön péppé turmixoljuk. A mascarponet simára kavarjuk a cukorral. A poharak alját megszórjuk a mézes zabpehellyel, majd mangó, mascarpone, eper rétegek következnek és ismét zabpehely. Addig folytatjuk a rétegezést míg a poharak megtelnek. A tetejét egy kiskanál mascarponevel és zabpehellyel diszítjük. Néhány órára vagy éjszakára hüttőbe tesszük.


Finom, könnyű desszert, akár ebéd után, akár csak úgy, mert megkívántuk.
Szerettem volna Verus desszertes játékára jelentkezni ezzel az alkotással, de a fotók nagyon nem megfelelőek (és így éjszakába hajolva nem találok retusáló programot), meg aztán az eper miatt ízre sem volt annyira tökéletes, mint elképzeltem és megálmodtam:) Így a játékra majd valami mást találok ki, valami olyan gyümölccsel ami az Angliai éghajlaton is ízletes, vagy ha import is, de legalább finom legyen!

El vagyok úszva. Hatalmasan! Nagyon nagyon... Csak nézegetem a képeket és próbálom eldönteni mit is posztoljak? Hol tartsak? Aztán úgy döntöttem folytatom ahol abbahagytam. Így mutatom meg nektek, remélhetőleg még ma, "A" browniet. És azért "A", mert Ő megint csak remekmű lett. Lehet nem kellene ennyire dicsérnem a saját főztömet, de mivel ebből sokan kóstolgattak és mindenkinek egyöntetűen ízlett... nem tehetek mást. Ki kellett neveznem Őt :) Büszkeségem, mert ismét csak egy első igazi, vagyis egyszer még próbálkoztam vele, de az hozzá nem értésem miatt fuccsba ment. Most már mennyivel okosabb vagyok:) És hozzáértőbb. Be is zsebeltem érte a dicséreteket, még olyat is hallottam, hogy " ez finomabb, mint az enyém szokott lenni"...




A lisztet, kakaót és sót összeszitáljuk. Az étcsokit a vajjal és a kávéesszenccel gőz fölött vagy mikróban felolvasztjuk. Hozzáadjuk a cukrot és hagyjuk kicsit hűlni. Beleütjük a  tojásokat, elkavarjuk, hozzáadjuk a vanília aromát, azt is elvegyítjük benne. Végül beleszórjuk a lisztes keveréket és alaposan elkavarjuk. Az 5 dkg csokit feldaraboljuk és elvegyítjük a masszában. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 180 fokon 25 percig sütjük.


Nem lesz ebből az adagból egy nagy tepsivel, az enyém 31x23 cm-es. Lehet még kisebb jobb lett volna, akkor kicsit magasabb lett volna belőle. De ez így is nagyon jó, finom, csodás volt. Izgatottan vártam, hogy megsüljön, sokat olvastam, nézegettem a recepteket. Volt olyan amelyik azt ajánlotta, hogy 10-15 percnél nem szabad többet sütni, mert akkor kiszárad. 180 fokon? Nekem nem volt elég. Olvastam azt is, hogy ennek az egyszerű édességnek a sütés a legfontosabb mozzanata, ezzel lehet elrontani. És milyen igaz, nekem először ezen (is) bukott el. Lényeg, most már saját tapasztalatból is: addig kell sütni, amíg a teteje már kérges, de belül még sületlennek tűnik. Egyrészt, mert miután kivettük még magában is "sül", másrészt meg, nem is brownie, ha belül nem krémesen csokis, hanem egy kisült tészta...
Süssetek browniet bátran. Nekem ki van tűzve a blondie is, nagyon kiváncsi vagyok rá, mert imádom a fehércsokit is!

Furcsa véletlen, amikor a sors ugyanazt a blogot szánja nekem a 3. fordulóban, amely blog tulajdonosának engem sorolt a 2. fordulóban. Tündi, a Tündérkonyha blog tulajdonosa tőlem főzött előzőleg, most meg én kóstolgatok tőle. Bevallom igencsak időszűkében vagyok, meg a határidő is közeleg és szigorúan megszabtam magamnak, hogy ezúttal nem édesség, desszert, süti lesz a kiszemelt! Ezekkel a szabályokkal felfegyverkezve ástam magam bele Tündi blogjába. Az első szabállyal rögtön gondjaim akadtak, hisz hetekig is el tudnék nézelődni Tündinél... Annyi finomság, süti, torta, hogy fogok én ebből nem azt választani? Aztán eljutottam a bruszkettáig, ami ugyan bruschetta és ismerem is, de annyira leragadtam (korrogó gyomrom is jócskán sürgetett), hogy aztán már hiába is nézegettem tovább a csodás gyűjteményt. Gondolataim csak oda kanyarodtak vissza, hogy lassan kicsúszok a vacsoraidőből és micsoda egyszerű, gyors, finom ötlet. Ráadásul rég nem ettünk, páromnak is bejön (kicsit feltuningolva). Máris fogtam hozzá.




 A paradicsomot, hagymát, fokhagymát felaprítjuk, megsózzuk, olivaolajjal meglocsoljuk és oraganoval megszórjuk. (Tündinél bazsalikom van, amiből is a friss a tökéletes, de mivel nekem csak ez volt és talán még jobban is szeretjük az ízét, mint a bazsalikomnak, ez ment bele) Keveset állni hagyjuk ( legjobb néhány órára hüttőbe tenni), hogy az ízek összeérjenek, nálam ez addig tartott, amíg a kenyér szeleteket előpirítottam a sütőben. Ezután (mivel férfiam szereti a zöldséget, de jobban akkor ha hússzemet is lát mellette) megpakoljuk a feldarabolt szalámival, mozarellával és paradicsomos keverékkel (magamnak azért sima paradicsomos is készült) és 5 percre mehet a forró sütőbe. Teával, vagy csak úgy magában tálaljuk.


Kedveljük a bruschettat vagy bruszkettát:) sokszor készült már nálunk, eddig másképp, de ez is nagyon bejött, így is fincsi volt. Imádom a paradicsom, fokhagyma, hagyma, olivaolaj összeolvadt ízét, a ropogós kenyéren! Hmmm... nyami:))
 Tudom, sok remek ételt, sütit, tortát választhattam volna Tünditől, le is mentettem jó néhányat, lesz itt még kótolás ám:)

Itt van, megérkezett, bemutatkozik!
Az Anna Pavlováról, az orosz balettáncosról elnevezett, habcsók alapú, kívül ropogós, belül puha, könnyű torta, egy Ausztráliából vagy Új-Zélandról származó desszert különlegesség. Úgy tartják, hogy a táncosnő tiszteletére készítették el először a róla elnevezett finomságot az 1920-as évek egyik ausztráliai-új-zélandi túrnéja alkalmával. Az alkotó nemzetisége évekig vitákat szült, végül Új-Zélandot határozták meg forrásként.  A könnyű, egyszerűen elkészíthető édesség mindkét nemzet konyhájában jelentős és népszerű helyet foglal el, gyakran szolgálják fel ünnepélyek, ünnepek alkalmával. (Forrás: Wikipedia)
Sokáig készültem rá, gondosan gyűjtögettem a tojásfehérjéket és nézegettem másoknál a recepteket. Miért is vártam vele ennyit, tartottam tőle? Hogy sikerült-e és olyan lett-e mint kellett volna? Ki-ki döntse el maga a fotók alapján! Nekem természetesen van önkritikám és meg is osztom a bejegyzés végén...




A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A szobahőmérsékletű tojásfehérjéket elkezdjük felverni a csipetnyi sóval. Amikor már félkemény, lassan adagolva, folyamatos verés mellett hozzáadjuk a cukrot. Addig verjük, amíg már majdnem felfordítható habot kapunk, ekkor beleszórjuk a keményítőt és az ecetet is. Ezekkel együtt teljesen kemény habot verünk, ami, ha felfordítjuk a tálat, nem borul ki. (Lehetőleg ne próbáljuk ki idő előtt felfordítani:) Sütőpapíros tepsire halmozzuk, kerek alakúra formáljuk és kissé magasabbra hagyjuk a széleit, hogy majd meg tudjuk tölteni tejszínhabbal.  Betesszük a sütőbe, amit azonnal visszaveszünk140 fokra. 1 órát hagyjuk ezen a hőmérsékleten sülni-száradni a pavlovánkat. Ekkor lakapcsoljuk a tüzet, arasznyira nyitjuk az ajtót és így hagyjuk teljesen kihűlni. (Nálam ez egy éjszaka volt és így is kicsit megrepedezett sajnos.) A tejszínhabot felverjük, belehalmozzuk a habcsókos alap mélyedésébe és megrakjuk eperrel, áfonyával. Azonnal fogyaszthatjuk. Annyira azonnal, hogy a fotózás már csak kín és olyanok is lesznek a fotók... De legközelebb majd lesz hozzá több türelem és kreativitás:)


Csak csodáltam az arasznyi résen, amikor lekapcsoltam a tüzet. Remekül nézett ki! Az ízét már kb ismertem, mert előző nap ünnepi ebéd volt a családnál, akinek dolgozok és láss csodát pont az készült náluk is. (Belekóstoltam:) Nem pont olyan volt mint az enyém, ezért felvágás után kicsit elbizonytalanodtam, hogy vajon kié a normálisabb? Néztem fotókat és azt hiszem az enyém:) Az övé belül nem ilyen állagú volt, hanem ragacsosabb, krémesebb, majdnem folyós. Az azt jelenti, hogy nem volt kisülve/száradva rendesen, vagy nem...? Gyakorlottabbak, mit szóltok? Tény, hogy nálunk ízlett, főleg nekem, igencsak hamar elfogyott. Lesz ismétlés, más változatban is.


És akkor mi a kritika? Szerintem túl vastagra hagytam, jobban szét kellett volna teríteni. Kívül szép ropogós lett, belül, ahogy már írtam... érdekes... hab, mégis keményebb, lehetett szépen szeletelni. És számomra kicsit tojás íze volt. Ez lehet nevetségesen hangzik, hisz nyilván... abból van, de ilyen kell ez legyen? Vagy túlszárítottam, keveset szárítottam és azért lett ilyen?
Jó sok a kérdésem a saját művemmel kapcsolatban:)) Kérlek segítsetek, hogy megnyugodjak, javítsak és újra próbálkozzak! Előre is köszönöm:)
Mutatok egy képet az ünnepélyre készült Pavlováról is, igaz, hogy az már csak a maradék és talán az finomabb volt, bár ránézésre az enyém szebb:)