Emi
Furcsa véletlen, amikor a sors ugyanazt a blogot szánja nekem a 3. fordulóban, amely blog tulajdonosának engem sorolt a 2. fordulóban. Tündi, a Tündérkonyha blog tulajdonosa tőlem főzött előzőleg, most meg én kóstolgatok tőle. Bevallom igencsak időszűkében vagyok, meg a határidő is közeleg és szigorúan megszabtam magamnak, hogy ezúttal nem édesség, desszert, süti lesz a kiszemelt! Ezekkel a szabályokkal felfegyverkezve ástam magam bele Tündi blogjába. Az első szabállyal rögtön gondjaim akadtak, hisz hetekig is el tudnék nézelődni Tündinél... Annyi finomság, süti, torta, hogy fogok én ebből nem azt választani? Aztán eljutottam a bruszkettáig, ami ugyan bruschetta és ismerem is, de annyira leragadtam (korrogó gyomrom is jócskán sürgetett), hogy aztán már hiába is nézegettem tovább a csodás gyűjteményt. Gondolataim csak oda kanyarodtak vissza, hogy lassan kicsúszok a vacsoraidőből és micsoda egyszerű, gyors, finom ötlet. Ráadásul rég nem ettünk, páromnak is bejön (kicsit feltuningolva). Máris fogtam hozzá.

 

Hozzávalók: 6 szelethez
2 nagy marék koktélparadicsom (mert az volt otthon)
1 szál zöldhagyma
1 cikk fokhagyma
olivaolaj
oregano
1 mozarella labda
pár szelet szalámi
6 szelet toast kenyér

 

 A paradicsomot, hagymát, fokhagymát felaprítjuk, megsózzuk, olivaolajjal meglocsoljuk és oraganoval megszórjuk. (Tündinél bazsalikom van, amiből is a friss a tökéletes, de mivel nekem csak ez volt és talán még jobban is szeretjük az ízét, mint a bazsalikomnak, ez ment bele) Keveset állni hagyjuk ( legjobb néhány órára hüttőbe tenni), hogy az ízek összeérjenek, nálam ez addig tartott, amíg a kenyér szeleteket előpirítottam a sütőben. Ezután (mivel férfiam szereti a zöldséget, de jobban akkor ha hússzemet is lát mellette) megpakoljuk a feldarabolt szalámival, mozarellával és paradicsomos keverékkel (magamnak azért sima paradicsomos is készült) és 5 percre mehet a forró sütőbe. Teával, vagy csak úgy magában tálaljuk.

 

Kedveljük a bruschettat vagy bruszkettát:) sokszor készült már nálunk, eddig másképp, de ez is nagyon bejött, így is fincsi volt. Imádom a paradicsom, fokhagyma, hagyma, olivaolaj összeolvadt ízét, a ropogós kenyéren! Hmmm... nyami:))
 Tudom, sok remek ételt, sütit, tortát választhattam volna Tünditől, le is mentettem jó néhányat, lesz itt még kótolás ám:)


12 Responses
  1. Erika Says:

    Imádom én is, nagyon finom receptet választottál!


  2. Nyammm Says:

    Bruschettából bármikor bárhol bármennyi:)


  3. Verus Says:

    Izgalmasan hangzik, biztos nagyon finom is volt......

    Hirdettem egy játékot, kérlek nézz be hozzám, örülnék, ha csatlakoznál :-)


  4. trollanyu Says:

    Nagyon fincsi, mi is imádjuk. Jó választás volt,gyors és ízletes, örülök, hogy játszol:)


  5. A legtökéletesebb előétel.Imádom!


  6. Lilla Says:

    Jöhetne, most! Reggelire, mindjárt kilyukad a gyomrom...:)


  7. teller-cake Says:

    Nem is tudtam, hogy ilyen különleges neve van ennek a finomságnak! Már tudom mi lesz ma a vacsoránk!! :-)))


  8. Emi Says:

    Köszi lányok, örülök, hogy tetszik a választásom:)Látom sokan szeretjük, névvel, név nélkül, akárhogy... finom:)


  9. Szofi Says:

    Én is imádom, de még itthon sose csináltam, a munkahelyemen szoktam enni, ott még pesto szósszal van meglocsolva, nagyon tuti kombó úgy is!!


  10. Emi Says:

    Szofi, ideje otthon is kipróbálni! Pestoval sem lehet rossz egyáltalán!


  11. Panna Says:

    Finomat választottál :D Jó kis vacsora kerekedett belőle :)


  12. Emi Says:

    Köszi Panna! Jó kis vacsora bizony! Bármikor megenném:)