Emi
És majdnem ahogy ő készíti. Bevallom nem voltam sosem nagy saláta leves rajongó, sőt. Anyukám egyik legnagyobb kedvence, mindig alig várja a tavaszt, hogy ilyet készíthessen. Persze rajta kívül az egész család húzta a száját, így szegény nem gyakran örvendeztette meg magát vele. Most már szeretem. Sőt el is készítem. Otthon sosem próbáltam, a receptet sem kérdeztem meg tőle, csak az alapján főztem, ahogy emlékeztem rá. Időnként bizony jól jön egy kis laktatós, de nem annyira nehéz leves.

 

Hozzávalók: 2 személyre
1 fej saláta
2 tojás
2 szelet szalonna
1 liter tej

 

A szalonnát apró kockákra vágjuk és addig pirítjuk, amíg már kezdenek kicsit megbarnulni. A tojásokat felverjük és ráöntjük a kiolvadt szalonnára. Mintha csak rántottát készítenénk. Amikor kész a rántotta, összevagdaljuk kisebb darabokra, a tüzön tartva. A salátát megmossuk, feldaraboljuk és a rántottánkra rakjuk. Hagyjuk összeesni, közben megkavarjuk és sózzuk.  Felöntjük a tejjel és jól összeforraljuk. Tálalásnál ízlés szerint ecettel, cukorral ízesítjük.

Utólag rájöttem, hogy anyukám valószínű leforráza előtte a salátát és lehet fokhagymát is tesz bele. De ízre nekem pont olyannak tűnt, mintha csak ő főzte volna és ez igazán nagy öröm volt nekem. Otthon mindig ecettel, cukorral ettük, van aki csak ecettel szokta. És kizárólag tejjel készül. Nem ám fele tej fele víz, vagy hasonló turpisságok:)


És hogy kicsit beszámoljak az aktuális eseményekről is, Londonban napok múlva kezdődik az olimpia, tudom semmi újjat nem mondok és itt már év elejétől minden erről szól. Ez meg csak bevezető volt, tulajdonképpen a velem kapcsolatos eseményekről szólnék. Sokkal nyugodtabb vagyok, mint amikor legutóbb említettem. A dolgok rendeződtek, sinen vagyunk, most már csak a részletekkel kell foglalkozni. Lassan másfél éve élünk itt, végig ugyanannak a családnak dolgoztunk. Romániai lévén, Angliában nem vállalhatunk munkát csak bizonyos megszorításokkal. Ezek számunkra megszüntek volna augusztus elején, de mivel az angol bürokrácia nem egy tündérmese, még fél évet kell várnunk, hogy az elküldött papirainkra választ kapjunk. Tervünk miszerint költözünk nagyvárosba ezennel füstbe ment. B terv: új családot keresünk. Megvan. Augusztus 3-án megyünk végre haza, 2 hónapot töltünk el otthon, majd vissza és folytatás. Most ott tartunk, hogy hazautazás részletei, költözés innen, izgalom, hogy otthon leszünk...  Boldogságunk határtalan, már a napokat számoljuk:)
14 Responses
  1. Lilla Says:

    Nagyon ötletes!


  2. Erika Says:

    Finom lehet ez a leves! Kellemes nyaralást kívánok Nektek, biztos szép idő lesz...nem nehéz az ír meg angol időjárást felülmúlni:) A mostani család akkor szomorú lehet, hogy meg kell váljon töletek...Az új családnál hány gyerkőc lesz?


  3. Gizi Says:

    Örülök, hogy a terveitek egy része azért valóra válik, és végre hazautaztok egy hosszabb nyaralásra. Az új családhoz pedig sok szerencsét kívánok!!
    A leves nagyon guszta, és biztosan finom. Kifogom próbálni.


  4. Emi Says:

    Lilla, köszi!

    Erika, remélem nem visszük haza ezt az időjárást! Bár pillanatnyilag végre itt is nyár van:) Nem hiszem, hogy szomorúak, mindenkinek jó ez így. 3 gyerek lesz ott is, akárcsak itt:)


  5. Emi Says:

    Gizi, örülök, hogy tetszik a levest és köszönöm a jókjvánságokat. El sem tudom mondani milyen sokat jelent nekünk ez a hazautazás. Igaz kicsit hosszabb, mint szerettük volna, de úgyis gyorsan tovaröppen:)


  6. Szofi Says:

    Emike,a 2 hónapos holidayre nagyon irigy vagyok:)) A költözéshez sok erőt, kitartást,mi is épp ezen agyalunk most, nem könnyű!!!!!!!!


  7. Emi Says:

    Szofi, ne legyél, azért ez kicsit sok holidayből. Nem mi választottuk... Nekünk most nem lesz nehéz a költözés, de eljön az idő amikor igen és mégis alig várom:) Nektek is sok szerencsét hozzá!


  8. Gerdi Says:

    Az öntött saláta Apukám kedvence volt, sokszor készült az Ő kedvéért. Anyukám savóval készítette, de hasonlóan, mint Te.
    A Ti életetek sem egyszerű, de hát erdélyiként ezt megszokhattuk... Kívánom Nektek a legjobbakat! Mi is megyünk haza, augusztus elején, alig várom:-)


  9. Panna Says:

    Nálunk anya nem készíti, de én vevő vagyok minden újdonságra.. tavaly már próbáltam :) Finom! Jó pihenést Nektek, hogy aztán újult erővel vághassatok bele a B tervetek megvalósításába! :)


  10. Emi Says:

    Gerdi, savóval is finom lehetett! Tényleg nem könnyű, de nem panaszkodok hisz én választottam és nagyon sok jó van benne:))

    Panna, jó, hogy neked is ízlik! Köszi a jókívánságokat, igyekezünk:)


  11. De jó, sosem tudtam, hogy ennek ez a neve! Szeretem a salátát, minden képen kipróbálom!


  12. Emi Says:

    Nálunk ez, de van aki egyszerűen saláta levesnek nevezi:) És másképp készíti:)))


  13. Ami Says:

    A saláta bármikor jöhet, így ez a leves is! Remek lett!


  14. Judit Peter Says:

    Szia, levették a levesed..indult is a pali a versenyen..több ilyen képpel, ami nem tőle származik és megnyerte..hát nem felháborító!