Nagy kedvenc volt otthon. Na nem az otthon készített, hanem a készen kapható. Abból sem mindegyik. Amíg gyerekek voltunk és jártunk búcsukra, megvolt a kedvenc nénink akitől vettük a házicsokit. Az volt a világon a legfinomabb. Egyszerű, celofánba csomagolt, diós házicsoki. Azóta is azt az ízt keresem... hiába. Talán ha sokszór próbálkoznék, variálnám a hozzávalók mennyiségét, ráakadnék. Addig meg itt van ez, az első, és nem is rossz...
Fél adagot készítettem, nem akartam úgy járni, mint a bountyval. Jaj de jó, aztán felét kidobtam egy idő után, mert egyikünknek sem kellett már. Hiába, jóbol is megárt a sok. Tehát ha valaki elkészítené és családi mennyiségben, akkor duplázza az adagokat bátran.




A cukorból, vízből és vajból 3,4 perc alatt szirupot főzünk- amíg a cukor feloldódik. Levesszük a tűzről és alaposan elkavarjuk benne a tejport. 3 kanálnyit átteszünk egy másik edénybe, a többibe belekavarjuk a kakaót. Kivajazott formába töltjük a kakaós csokit, erre rásimítjuk a fehéren maradt részt. Éjszakára hüvösbe vagy hüttőbe tesszük, másnap kiborítjuk vagy a formában felkockázzuk. Én kiborítottam, nem akart olyan könnyen menni, az erőltetéstől meg is repedezett kicsit a teteje...

Igazán finom lett, váratlanul hamar el is fogyott. Nem lett lágy és kemény sem, viszont omlós, poronyó. Olyan lett mint az általában üzletben kapható házi csoki. Juppi, felfedeztem a nagyipari titkot:) De... nem lett olyan mint a búcsus nénié. Az, amellett, hogy diós, kicsit krémes, lágy, ha meghajlítod, kicsit hajlik, nem egyben elreped. Talán majd legközelebb. Meglehet több vaj, kevesebb tejpor a titok. Gyakorlatozok rajta! Jut eszembe, gyerekként azt is szerettük, amikor kiskanállal kellett megenni a tepsiből, vagy nyúlt, vagy kőkemény volt. Na de melyiket nem szerettük???