A recept Ottistól származik, már jó régen megtanultam tőle. Amint elolvastam, tudtam, hogy ezt meg fogom csinálni. Tavaly Húsvétra készítettem először és annyira imádtuk, hogy... Idén Karácsonyra is terveztem, meg is vettem a hozzávalókat, aztán nem jutott időm az elkészítésre. De csak nem nyugodtam bele, annyira bennem volt az az emlék, az az íz. Ezúttal sem csalódtunk benne.

Hozzávalók:
egy csomag babapiskóta
fél liter tejföl
20 dkg cukor
2 csomag tejszínpótló por
4 dl tej
1 csomag habfixáló
2 közepes citrom leve és reszelt héja
1 vanília aroma

A tejfölet elkavarom a cukorral, a vanília aromával, a citromhéjjal és a citromlével. A tejszínhabpótló porokat kemény habbá verem a 4 dl tejjel és a habfixálóval. Ezután óvatosan belekavarom a habot a tejföles elegybe. Ezzel kész is a krém.
Veszek egy mély jénai tálat, belerakok egymás mellé egy sor babapiskótát, úgy, hogy lepje el az edény alját. Ráöntöm a tejföles-habos krém felét, majd rárakok még egy rend piskótát és befedem a maradék krémet. A tetejét reszelt citromhéjjal vagy citromszelettel díszitem. Egy éjszakára hüttőbe, teszem, miután gyorsan, mind megesszük:)

Az eredeti recept szerint, ahonnan én tanultam, tejszínből készült a tejszínhab és zöldcitrom került bele. De hát én már csak ilyen vagyok! Párom azt mondta, hogy ő ilyen finom desszertet még életében nem evett. Nekem ez elég dicséret!