Emi
Imádom a sütiket! Sütni is szeretek. Nem gyakran jön össze. Nemrég otthon jártam és kertünkben épp érett a meggy. Nahát nekem meggyes pite kell. Ez nem is baj, megcsinálom én. Bár tudtam, hogy a sütőm nem erre való. És még egy hibát elkövettem, Belekavartam a meggyet a tésztába és az egyész lesüllyedt az aljába. Nagyon sok ideig kellett bennt tartanom, hogy kisüljön, így az alja oda is égett és benne is maradt a tepsiben. Azért elfogyott az utolsó morzsáig, de ebben a sütőben sütit és többé soha!





Második szerencsétlenség:

Szülinapomra anyum remek almás sütit hozott. A tepsi aljára darált kekszet szórt jó vastagon, rá frissen készült, jó sűrű, darabos almalekvárt és jött rá a kavarttészta. Ez valami csodálatos. A receptet sajnos nem tudom, pedig már én is kipróbáltam, de amint megszerzem, be fogom tenni. Otthon voltam, anyu minden jóval el akart látni, egyész nap süttünk, főztünk, és hát a nap végére eljutottunk a sütihez is. Siettünk, megkavartuk, összeraktuk és már mehet is a sütőbe. Kicsit gyanús volt, hogy megfordításkor ég nem igazán barnult, de reménykedtünk. Kivételkor is gyanakodott anyu... Felvágáskor:





...ezzel találkoztunk. Nagy volt az elkeseredés, de a széle kisült és én nagyot lakmároztam belőle. Következő jobb lesz!

És itt a recept:
Hozzávalók:
3 tojás
2 bögre cukor
1 bögre olaj
1 bögre tej
3 bögre liszt
citromhéj
1 kis tasak szalakálé (nem sütőpor)

Mindezeket ebben a sorrendben összekavarjuk, majd mehet a sütőbe, csak így magára, mint kavarttészta, vagy kekszmorzsásan, akármilyen gyümölcsel. Igazi (sikerült) képet is teszek be majd, ha lesz:)
Emi
Munkám miatt leginkább leveseket főzök itthon, vagy ha nem is főzök, azt eszünk. Minden második nap, gyorskajával táplálom magam, mindössze napi egyszer, így itthon csak arra vágyom, vagy ha én nem is, de a gyomrom megköveteli, hogy meleg leves legyen a tányérban. Persze az legyen finom és gyorsan elkészíthető, mert nem akarom a félig átaludt szabad napom másik felét főzéssel tölteni.

Tárkonyos krumplileves

Egyik kedvencem, amikor anyukám főzi, de nekem valahogy sehogy sem olyanra sikerült, így ki akartam próbálni valami más receptet is. Innen Informálódtam, de nem teljesen így készítettem. Füstölt csülök került bele és nem sürítettem be, csak paradicsompasztával ízesítettem. Isteni lett! És ezt nem csak én mondtam:)











Zöldpaszulyleves

Ez volt gyerekkorom egyik mumusa. Úgy éreztem, hogy direkt engem akarnak vele világgá kergetni. Idővel elkezdtem megenni, most meg már el is készítem. Igaz picit csaltam, mert az otthoni veteményes már letermelte az idei zöldbab adagot és anyum kénytelen volt gondoskodni a télire valóról is. Történt, hogy én ebből a változatból kaptam és nem kellett mást tennem, mint, hogy hagymát párolni, hozzáadni egy borkány gusztusos zöldbabot, krumplit és fűszerezni. Az eredmény:







Kedves párom szokott kóstolgatni mikörzeb én főzök, így volt ez most is. Isteninek találta a levest. Amikor kitettem a tányérba csak egy szomorú kérdése volt: Ebbe hús nincsen???
Emi
A reggeli nálunk gyakran ebédidőben történik, mivel, hogy mostanában ritkán esik meg, hogy reggelire talpon legyek, amikor itthon vagyok. Valamit mindig kitalálok, akkor is, ha csak a pók mászkál a hüttőben :) Remekre sikerült a tükörtojásos fotóm, így muszály megmutatnom. Igaz itt még félig kész, főleg, hogy én a keményen szeretem a sárgáját.

Emi
Úgy döntöttem ismét nem fogom a szót szaporítani, egyesek már olyan régen történtek, hogy nincs bennem az akkor feeling és hát... az már nem olyan:)Marad hát az amatőr beszámoló, amatőr fotókkal.


Ez itt az első töltött csirkém, húsvéti bárány heyett. Számomra hihetetlenül jól sikerült és aki csak megkóstolta, dicsérte. Szóval büszke voltam nagyon! Csak hát a fotó... telefonos felvétel, ezután nem is magyarázkodok:)


A párom szülinapi tortája, nagymamám és én művészkedtük. A díszítés még akkor sem volt tiszta, amikor elkezdtük, vagyis nem tudtuk mi lesz belőle. Addig szórtuk a kókuszt körbe körbe, hogy egyszer csak azt vettük észre, hogy... héj, ez kockás lett:)) De tetszett. És iszonyat finom volt. Olyan igazi nagymam féle. Régebb ő mindenkinek tortát sütött, olyan vajas krémes, hagyományos...finom.


Töltött tojásom. Mert valamit enni kellett. És ha már csak egyszerű töltött tojás (ami egyébként anyum nagy kedvence), akkor legyen egy kis design, ne csak a majonézben úsztatás.





Bruschetta, immár többször is, nagy sikerrel:) Többféle receptet olvastam, melegen, hidegen, húsosan, anélkül. De ami rábrt, hogy ki is próbáljam, az ez a recept
Amint ezt elolvastam, tudtam, hogy meg kell csinálnom. És még nagymamám is imádta:)Csodás!





Spagetti a sztár. Na nem nekem, hanem a páromnak. A kedvence, de nemcsak enni, hanem bármikor szívesen meg is csinálja. Olyan szószt repeszt hozzá, hogy... finomat. De ez az én művem. Kivételesen nem csak "olyan" sonkás, paradicsomos, esetleg maggiporos szósz, hanem igazi különlegesség. Hagyományos paradicsomszószt készítettem, amilyet mifelénk pl krumplipüréhez is szoktak, kevés mustárral. Néhány nyakkaraj szeletet csíkocskákra vágtam, megpároltam, amíg a víz el nem párolgott róla és kissé meg nem pirult. Olyan ki borzoska, illatoska, finomka lett. Hát, megnyaltuk az újjunkat! Na, már félig meddig receptet is írtam:)Haladás!




Csirkemellszeletek roston sütve, júhtúróval, paradicsommal és pakrikával megszórva, mikróban felmelegítve, natúr krumplival tálalva. Azok az ízek...hmmm! Nem száradt ki a hús!




Puliszka csirkecombpaprikással és vegyes nyárisalátátával, rögtönzött amatőr, fordított terítéssel:))Pedig voltam pincér, esküszöm tudom hová jár a villa, kés... Na, de van mit még tanulnom a fotózkodásról. Bár akkora optikai csalódást nem lehet fotózni, hogy a villa, kés felcserélődjön:))

A következőkről már van bejegyzés, belinkelve a másik blogomból, de még néhány plusz:





Mikrós süti, rulez!:) Annyira bejött! Én nagyon szeretem az édességet és ha nincs semmi otthon, akkor pár perc alatt összedobható és pont elég. Igaz mindig kenek rá valamit, mert...úgy az igazi. Ezt is blogokból tanultam, nem linkelem, mert sok helyen olvastam, nem szeretnék egyet kiválasztani, de mikrós, bögrés sütire rákeresve lesz találat, jó sok. És aki abból a lustábbik fajtából van, (mint én) aki a gyorskajákat szerti elkészteni, annak nagyon ajánlom. Nagycsaládnak nem annyira:)




És persze a gyümölcsturmix. Imádom bármiből és bármikor. Ez speciell vegyes gyümölcs, mindenből, amit nagymama kertjében találtunk. Kicsit ijesztő volt a színe, de tejjel megszelidítettük:) Micsoda ízvilág...

Befejezésképpen néhány kép, duma nélkül a jelenlegi gyümölcstermés állásáról:)Nagymama udvarán. Majd következhet a veteményes. Már az is sokat tud mutatni.











Most már napirenden vagyok, így azt remélem, hogy ezután kicsit bővebb leírást is tudok adni a képek mellé. Ha igényeltetik:)
Emi
Másik, régebbi, hétköznapi blogomban már írtam néhány gasztro jellegű bejegyzést, vagy legalábbis utaltam próbálkozásaimra. Nem látom értelmét ide átmásolni, de azért megmutatnám:)
Az első ez lenne.
Talán ez is szóba jöhet. Akkor nagyon néztem és élveztem:)
Itt a fő művek sorjában, tőlem vagy nem. Azóta eggyel gyarapodott, majd megmutatom.
Na és ez az utolsó, bár ehhez még szeretnék néhány mondatot, képet hozzáfűzni.
Labels: 0 comments | edit post
Emi
Na nem azért, mert most kezdtem el főzni (bár mesterszakács sem vagyok, leszek), többnyire kötelességből teszem... hagyma, szalonnán sem lehet élni.
Nemrég még az "akarom" listámon szerepelt a főzés megkedvelése. Fejlődtem! Ma már nem mondom, hogy nem szeretek főzni, de legjobban mégis akkor megy, ha kreatívkodhatok, van kinek főzni és nem utolsó sorban, ha tele a hüttő, kamra. Volt alkalmam már tapasztalni, hogy milyen egy étterem konyhájában, pikk-pakk összedobod, nem kell boltba, piacra szaladgálni, pénztárcát ellenőrizni stb. Hát itthon ez nehezebb, de kis akarattal a kevésből is ki lehet hozni jó dolgokat. Többnyire erre szakosodtam mostanában:) Milliónyi reménnyel telve mondom, hogy lesz ez jobb is és akkor... hogy mit rakok majd én az asztalra!!! És kell egy jó sütő! Mert imádjuk a sütőben sült ételeket.
Amióta felfedeztem a blogolás világát, olvasok sooook csodás gasztroblogot. Mindig megéhesedek közben...:)És nem csak olvasom őket, sok receptet kipróbáltam már és még folytatom. Ezek annyira mások, mint a szakácskönyvek, vagy a tvs főzőműsorok. Itt érzi az ember, hogy ezt meg lehet csinálni, szinte rábeszélnek, hogy csináld te is. Imádom!
Az én blogom nem lesz olyan profi, én csak meg akarom mutatni, ha valami nagyon szépre, jóra sikerül, vagy ha nagyon elrontom:)Lesznek -főleg- képek, meg kis duma, de receptek nem hiszem, hogy nagyon. Ha valaki esetleg olvas és kiváncsi, akkor kérdezhet:)
Na, így indítom útjára legújjabb "bloggyerekemet" és kívánom neki nőjjön nagyra, szépre, olvasottra! -ezzel a virággal köszöntve:


Kép innen