Emi


Egy ideje ott motoszkál a fejemben a kenyérsütés. Persze csak úgy, dagasztó/kenyérsütőgép meg tapasztalat nélkül. Tegnap belevágtam. Persze gyorskutatással és... délután. Ami azt jelentette, hogy lesz ami lesz belőle, az első úgysem lehet jó, de tanulok belőle, és mire megkel már túl késő lesz, megsütni már nem tudom. Reggelig túlkelne. De nem akkor ha találok hozzá egy hidegkelesztős receptet. És találtam. A recept innen származik: http://www.nosalty.hu/recept/artizan-peksutemeny-barmikor Köszönet érte! Én féladaggal kezdtem és pont elég volt egyszerre. Nem mertem annyira vakmerő lenni, hogy elsőre tartalékot is készítsek :)


Hozzávalók:

1 bögre fehér liszt
2, 5 bogre teljes kiőrlésű liszt
1 ek szárított élesztő
1,5 tk só
1,5 bögre lanygos víz

Elkészítés:

Egy tálba szórjuk az élesztőt, sót, lisztet. Hozzáöntjük a vizet és csomómentesre gyúrjuk. A tetejét megszórjuk kevés liszttel és 2 órát langyos helyen tartva kelesztjük. Ezután hüttőbe tesszük, az edény tetejét lefedjük, de nyílást hagyunk rajta, hogy a kelés során keletkezett gázok távozni tudjanak. (Ezt a tésztát állítólag 2 héten belül bármikor felhasználhatjuk.) Éjszakára a hüttőben marad, reggel kivesszük, lisztezett felületre tesszük, tetszés szerint formázzuk, enyhén lisztezzük és 40 percet kelni hagyjuk. Ezután jénaiba vagy sütőlapra helyezzük és 230fokra előmelegített sütőbe tesszük. A sütő aljába egy edénybe forró vizet töltünk. 5-10 percig hagyjuk sűlni majd levesszük a hőfokot 200 fokra és kb 20 percet vagy addig sütjük, amíg barna ropogós lesz. Kivesszük, lespricceljük vízzel és konyharuhával leterítve hagyjuk kihűlni.


És itt az eredmény. Nem lett díjnyertes kenyér, de... az enyém... az első. Kicsit lapos és túl is hasadozott, meg belűl sem tökéletes talán, de ehető, nekem tetszik az állaga és ropogós a külseje. Büszke vagyok az első kenyeremre!!! Legközelebb okosabb leszek egy tapasztalattal...
Labels: edit post
4 Responses
  1. trollanyu Says:

    Első kenyérnek ez csodás, nekem tetszik, gratulálok:) Hidd el, én naponta sütök kenyeret és nekem se lesz mindig minden tökéletes, de az enyém:)


  2. Kati Says:

    Ügyes vagy, hogy megpróbáltad, én most készítettem először igazi bagettet:)


  3. teller-cake Says:

    Nagyon finomnak látszik, igazán ügyes vagy! És jó volt újra hallani felőled! :)


  4. Emi Says:

    Köszönöm, elsőre jobb lett mint reméltem:) Azt hittem palacsinta lesz belőle és nagyon megörültem már annak is, hogy láttam felnőtt és kihasadt :)