Emi
Ez ugyan nem az a "dobjuk össze gyorsan" kategóriába tartozó étel, de időnként még jut időm és energiám is egy-egy ilyen elkészítésére is. Annyira megfogott ez a recept, na meg a fotó főleg, amint egy magazint lapozgattam, hogy másnap be is vásároltam a hozzávalókat. Aztán már csak arra vártam, hogy időm legyen rá.  Jóóó pár nap eltelt, de végül eljött az ideje.
Póréhagymát most használtam először, de nem utoljára,mert nagyon jól kiegészítette a füstölt bacont meg a sajtot.


Hozzávalók: 4 személyre
1 ek oliva olaj
1 nagy póréhagyma
15 dkg füstölt bacon
50 dkg penne, vagy más száraz tészta
1 ek vaj
1 ek liszt
3,5 dl tej
1 ek mustár
reszelt sajt
1 szelet kenyér 

 

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. Az olajat egy palacsinta sütőben felforrósítjuk és a felkarikázott póréhagymát 6-8 percig pároljuk benne, majd kiszedjük és félretesszük. A bacont felaprózzuk és ropogósra pirítjuk. Ezt is kiszedjük és félretesszük. A tésztát félig puhára főzzük, leszűrjük és visszatesszük az edénybe. A palacsinta sütőben felolvasztjuk a vajat, belekavarjuk a lisztet, 1-2 percig hagyjuk pirulni. Lassú tűzön, kavargatva hozzáöntjük a tejet és addig hagyjuk a tűzön amíg kissé besűrűsödik. Közben kavargatjuk. Belekavarjuk a mustárt és 7 dkg reszelt sajtot, majd ízlés szerint fűszerezzük ha szükséges. Nekem kevés sónál és borsnál egyébre nem volt szükség.
A póréhagymát és bacont a tésztához kavarjuk, ráöntjük a szószt és elvegyítjük. Egy tűzálló edénybe öntjük. A kenyeret szétmorzsáljuk és elvegyítjük 10 dkg reszelt sajttal és fekete borssal fűszerezzük. A tészta tetejére halmozzuk és egyenletesen beborítjuk vele. 20 percig, vagy addig sütjük, amíg a teteje aranybarnára és ropogósra sűl.

 

Meg nem bántam, hogy nekifogtam. Nekem is ízlett, de amint láttam, hogy párom micsoda élvezettel falatozza és hogy dicséri... na az megérte az összes fáradozást:) A póréhagyma, eddig ismeretlen íze... a füstölt baconről gondolom nem kell bemutatót tartani:)... a sajtos, mustáros szósz... mindez összesülve a tésztával és betakarva a ropogós sajtos kenyérmorzsával... maga volt a gasztronómiai menyország számunkra:))
12 Responses
  1. teller-cake Says:

    Ez nagyon-nagyon finomnak hangzik! Megéri a rá fordított időt úgy látom. :)


  2. gionetta Says:

    Ha ebédre kérhetném!? :-)))


  3. Zsuzska Says:

    Tényleg nagyon jó lehet!!


  4. Erika Says:

    Nekem is ízlene, szeretem a pórét is nagyon!:)


  5. Gabriella Says:

    Ó, ez nagyon fincsi lehet!
    Örülök, hogy mostanában ismét többet hallok rólad, illetve a finomságaidról. :)


  6. trollanyu Says:

    Nagyon ízlene a családomnak, meg nekem is:) Sok póréhagymát használok, nagyon sokoldalú zöldségféle és fincsi:)


  7. Gerdi Says:

    Ilyen jó szaftosan még én is szeretném a tésztát! A család meg mindenképpen, ők tésztarajongók.


  8. Seffer Lilla Says:

    Hmm igazán fincsi étel!


  9. Szofi Says:

    Ez a ropogós kenyérmorzsa a tetején nagyon jól hangzik,ki fogom próbálni, nálunk amúgy is mennek a sült tészták gyakran :)


  10. Emi Says:

    Örülök, hogy sokaknak tetszik és biytos vagyok benne, hogy megéri a ráfordított időt! Jó laktató étel:) A ropogós kenyérmorzsa pedig dob egyet rajta. Csuda jó ötlet!


  11. marisz57 Says:

    Én is szívesen megenném, de férjem...hát, ő aztán nagyon válogatós!


  12. Anazar Says:

    A póréhagyma egy nagyon hálás alapanyag. Én rabja letem itt a szigeten ;-)