Emi
Amikor sokminden történik és peregnek az események, akkor csak úgy repülnek a napok, hetek, hónapok. Csak azt vesszük észre, hogy július van, (hová lett az év első fele???), már csak 3 hét és megyünk végre haza. Akkor meg belegondolunk, hogy még 3 hetet kell itt eltölteni a sokminden történése közben és az hosszú idő. Ilyenek vagyunk mi emberek. Teljen de mégsem. Ráadásul van izgulnivalónk bőven, változásokra készülünk, folyton agyalunk, történnek kedvező és kevésbé jó dolgok egyaránt. Ezekről majd akkor fogok néhány mondatot szólni, amikor már legalább én magam tisztán látok. Ami egyelőre tény, hogy hazamegyünk és egy valami van ami ennél nagyobb izgalommal tölt el, hogy hová jövünk vissza.

Befejezve a személyeskedést, essen szó gasztronómiáról is, jó sürítve, mert főzök és fotózok bőségesen, de az írásig vagy munka vagy agyalás miatt egyre ritkábban jutok el. Épp ezért most összecsapom a két bejegyzést simán megérő alkotásaimat.
Ezek a finom, ennivaló kevert, kavart, gyümölcsös piték teljesen elözönlötték a blogokat. Ami egyáltalán nem baj, mert addig addig nézegettem őket, amíg nem bírtam nélkülük. Tudtam, hogy rossz lesz, mert nagy részét én fogom megenni, aztán ugy-e ott a bűntudat, de fene egye, egyszer sütök egy héten!:)
A kismillió átolvasott recept után Nea blogján landoltam és az ő Cseresznyés-mandulás pitéjét alakítottam kedvemre valónak. Köszönet érte, csak addig ettem amíg volt mit:) A mandula ízt, meg a tészta állagát nagyon imádtam!

Epres-mandulás pite

Hozzávalók: 
2 tojás
4  dl görög joghurt
2,5 dl cukor
 5 dl liszt
 1 tk sütőpor
 néhány csepp mandulaaroma
 csipet só
 20 dkg eper
10 dkg mandula lapocska 


A tojásokat a joghurttal simára kavarjuk, hozzáadjuk a cukrot, sót, beleszitáljuk a sütőporral elkevert lisztet, ízesítjük néhány csepp mandulaaromával és alaposan összekavarjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rárakjuk a  feldarabolt epret és meghintjük  a mandula laposkákkal. 180 fokra előmelegített előmelegített sütőben  25 perc alatt készre sütjük. Tűzpróbával ellenőrizzük. Tálaláskor a  tetejét porcukorral meghintjük. 

 

Nem volt nekem elég a süti édességből egy napra, még valami gyümölcslevesre is vágytam. Nekiláttam.

Nyers hideg gyümölcsleves

Hozzávalók:
1 banán
10  eper
negyed sárgadinnye (honeydew melon)
fél csomag epres pudingpor
1 dl tejszín
3 dl tej
1 ek cukor

 

A pudingport a cukorral és a tejjel addig forrósjtjuk, amíg kevéssé besűrűsödik. Időnként megkavarva hagyjuk teljesen kihűlni. A banánt és fele epret a tejszínnel összeturmixoljuk és a pudingos alaphoz kavarjuk. A maradék epret  és a dinnyét feldaraboljuk és a kihűlt levesbe belekavarjuk. Ízlés (vagy hőség) szerint behütthetjük és mandulalapocskákkal megszórva tálaljuk, akár a pite mellé is. 


 Befejezésül pedig íme még egy fotó, ami ugyan nem ér meg egy külön bejegyzést, de megmutatásra alkalmas. Ez volt a tegnapi ebédünk. Két óra szünetből és a létező energiámból, hüttőtartalomból ennyire futotta... Bevallom ez a párom adagja, nekem barna kenyér és egy szendvics meg egy kukorica járt:)


15 Responses
  1. Blogkonyha Says:

    Fincsi gyümölcsös étek. Pont ebben a melegben a legjobb. nem nehéz, nem terheli meg a pocakot, mégis jól lehet vele lakni! :o)


  2. Gizi Says:

    Nagyon finomakat készítettél, a pite és a leves is nagy kedvencem. Tiszta szívből kívánom, hogy minden tervetek, változtatásotok kedvetekre valóan alakuljon.:)


  3. Éva Says:

    Akkor most nagy izgalomban vagy? Való igaz hogy nagyon gyorsan elszaladt az év első fele nekem is hátmég Neked aki fiatal vagy és ahogy már egyszer írtad is hogy szeretnél világot látni. Ilyen gondolatom támadt ahogy titokzatosan írtál hogy hová is mentek utánna ?:-)) A levesed és a sütid is nagyon guszta , de most legszívesebben a kukoricádat emelném el!:-))


  4. trollanyu Says:

    Gyümölcs és még több gyümölcs, ez igazán nekem való:) Nagyon klassz minden, amit főztél, nekem is a kukorica jönne most jól, imádom:)Kellemes várakozést a hazautazásig és sok sikert az új dolgokhoz:) Remélem minden úgy lesz, ahogy szeretnétek, még nagyon fiatalok vagytok, bármi lehetséges:)


  5. Seffer Lilla Says:

    Jó kis nyári menü így a kettő egymás után!


  6. Gabriella Says:

    Ó, de gyönyörűséges ez a pite, a gyümilevest meg egyébként is imádom!! :P


  7. Kati Says:

    Finomakat főztél, finomakat ettetek, én is csak drukkolni tudok nektek a változáshoz, jobbra változáshoz, mert most már át tudom érezni igazán, hogy mit jelent. A Párom nem kirándulni ment Londonba, hanem munkát keresni, így remélem, az ő, a mi érdekünkben, hogy nem jön egyhamar haza és sikerül munkát találnia. Ha sikerül, én is kimennék. De ez még távoli dolog. Csupán elképzelés. Sajnos nem tudok angolul.


  8. Erika Says:

    Én most a levesből kérnék, de minden nagyon gusztusos.:) Jó lesz akkor Nektek egy kis nyaralás, majd jól megmelegedtek, biztosan kitart a jó idő még. Ennél csak jobb lehet szerintem.Itt ma megint 13 fok van, egész nap esett...


  9. Emi Says:

    Illéskrisz, nálunk ugyan cseppet sincs meleg, de azért lecsúszott szépen és simán:)

    Gizi, köszönöm, én is remélem, hogy minden jól alakul, egyelőre még izgulok nap mint nap.

    Éva, nagyon kedves vagy:) Tényleg szeretnék világot látni, legszívesebben elköltöznék melegebb éghajlatra:) de terveink szerint az biztos, hogy Angliában maradunk.

    Trollanyu, nagyon köszönöm. Én is imádom a főtt kukoricát. A várakozás elég nehéz, de mivel közben sokminden történik, könnyebben telik.

    Lilla, ajánlom nektek, akik élvezhetik a nyarat:))

    Gabriella, örülök, hogy tetszik neked is:)

    Kati, elkezdeni tényleg nem könnyű külföldön, kiváltképp nyelvtudás nélkül. Sok szerencsét kívánok a férjednek, remélem sikerrel jár és nemsokára te is jössz utána. Ki tudja, talán még találkozunk is:)

    Erika, tiéd lehet azzal a tányérral:) Én is csak reménykedek, hogy otthon még kitarta a nyár. Ma kifogtunk egy kevéske napsütést, de azért eső is volt.


  10. Gerdi Says:

    Gyümölcs gyümölcs hátán:-) Én most a levesnek örülnék jobban, persze a sütivel sincs semmi gond!
    Remélem, a bekövetkező változások pozitívak lesznek!
    Mi is megyünk haza 3 hét múlva, két teljes hétre! Ilyen már évek óta nem volt, többnyire szükségből, rövid időre utazunk, így alig várom:-)


  11. Panna Says:

    Micsoda finomságokat készítettél! Remélem a dolgaitok is jól alakulnak!


  12. teller-cake Says:

    Ne aggódj, itt még kitart a szaharai hőség és ezt jósolják egész nyárra...Remélem, hogy jól alakulnak majd a dolgaid és hogy olvashatok majd róluk! :-) Én azt a gyönyörű, mandulás pitét kóstolnám meg most...


  13. Emi Says:

    Gerdi, nektek is kellemes otthonlétet, élvezd ki a hosszabb időt, ha már megadatott:)

    Panna, köszi szépen, nagyon úgy néz ki, hogy jól alakulnak:)

    Teller-cake, alakulnak, és jól egyelőre, majd ejtek szót róluk megigérem:)


  14. Kati Says:

    Kicsit javítok:) Bát lassan 9 éve együtt vagyunk, de nem vagyunk összeházasodva:)


  15. Emi Says:

    Elnézést kérek Kati! Pedig láttam, hogy párodnak nevezed és igyekeztem figyelni, de itt valahogy elcsúszott... Ne haragudj!