Emi
Itt van, megérkezett, bemutatkozik!
Az Anna Pavlováról, az orosz balettáncosról elnevezett, habcsók alapú, kívül ropogós, belül puha, könnyű torta, egy Ausztráliából vagy Új-Zélandról származó desszert különlegesség. Úgy tartják, hogy a táncosnő tiszteletére készítették el először a róla elnevezett finomságot az 1920-as évek egyik ausztráliai-új-zélandi túrnéja alkalmával. Az alkotó nemzetisége évekig vitákat szült, végül Új-Zélandot határozták meg forrásként.  A könnyű, egyszerűen elkészíthető édesség mindkét nemzet konyhájában jelentős és népszerű helyet foglal el, gyakran szolgálják fel ünnepélyek, ünnepek alkalmával. (Forrás: Wikipedia)
Sokáig készültem rá, gondosan gyűjtögettem a tojásfehérjéket és nézegettem másoknál a recepteket. Miért is vártam vele ennyit, tartottam tőle? Hogy sikerült-e és olyan lett-e mint kellett volna? Ki-ki döntse el maga a fotók alapján! Nekem természetesen van önkritikám és meg is osztom a bejegyzés végén...

 

Hozzávalók:
6 tojás fehérje
25 dkg porcukor
1 ek keményítő
1 ek ecet
csipetnyi só
2,5 dl tejszín
eper
fekete áfonya

 

A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A szobahőmérsékletű tojásfehérjéket elkezdjük felverni a csipetnyi sóval. Amikor már félkemény, lassan adagolva, folyamatos verés mellett hozzáadjuk a cukrot. Addig verjük, amíg már majdnem felfordítható habot kapunk, ekkor beleszórjuk a keményítőt és az ecetet is. Ezekkel együtt teljesen kemény habot verünk, ami, ha felfordítjuk a tálat, nem borul ki. (Lehetőleg ne próbáljuk ki idő előtt felfordítani:) Sütőpapíros tepsire halmozzuk, kerek alakúra formáljuk és kissé magasabbra hagyjuk a széleit, hogy majd meg tudjuk tölteni tejszínhabbal.  Betesszük a sütőbe, amit azonnal visszaveszünk140 fokra. 1 órát hagyjuk ezen a hőmérsékleten sülni-száradni a pavlovánkat. Ekkor lakapcsoljuk a tüzet, arasznyira nyitjuk az ajtót és így hagyjuk teljesen kihűlni. (Nálam ez egy éjszaka volt és így is kicsit megrepedezett sajnos.) A tejszínhabot felverjük, belehalmozzuk a habcsókos alap mélyedésébe és megrakjuk eperrel, áfonyával. Azonnal fogyaszthatjuk. Annyira azonnal, hogy a fotózás már csak kín és olyanok is lesznek a fotók... De legközelebb majd lesz hozzá több türelem és kreativitás:)

 

Csak csodáltam az arasznyi résen, amikor lekapcsoltam a tüzet. Remekül nézett ki! Az ízét már kb ismertem, mert előző nap ünnepi ebéd volt a családnál, akinek dolgozok és láss csodát pont az készült náluk is. (Belekóstoltam:) Nem pont olyan volt mint az enyém, ezért felvágás után kicsit elbizonytalanodtam, hogy vajon kié a normálisabb? Néztem fotókat és azt hiszem az enyém:) Az övé belül nem ilyen állagú volt, hanem ragacsosabb, krémesebb, majdnem folyós. Az azt jelenti, hogy nem volt kisülve/száradva rendesen, vagy nem...? Gyakorlottabbak, mit szóltok? Tény, hogy nálunk ízlett, főleg nekem, igencsak hamar elfogyott. Lesz ismétlés, más változatban is.


És akkor mi a kritika? Szerintem túl vastagra hagytam, jobban szét kellett volna teríteni. Kívül szép ropogós lett, belül, ahogy már írtam... érdekes... hab, mégis keményebb, lehetett szépen szeletelni. És számomra kicsit tojás íze volt. Ez lehet nevetségesen hangzik, hisz nyilván... abból van, de ilyen kell ez legyen? Vagy túlszárítottam, keveset szárítottam és azért lett ilyen?
Jó sok a kérdésem a saját művemmel kapcsolatban:)) Kérlek segítsetek, hogy megnyugodjak, javítsak és újra próbálkozzak! Előre is köszönöm:)
Mutatok egy képet az ünnepélyre készült Pavlováról is, igaz, hogy az már csak a maradék és talán az finomabb volt, bár ránézésre az enyém szebb:)







21 Responses
  1. Mági Says:

    Emi, sajnos én nem tudok segíteni, igaz készítettem én is, de nálam nem nyerő...
    Viszont mindig megcsodálom másoknál, mert annyira mutatós.
    Szép a Tiéd és ha ez örömet okoz Neked, bizony én a Tiédet választanám a svédasztalról...
    :)


  2. Anazar Says:

    Én szívesen megkóstolnám a Tiédet!


  3. trollanyu Says:

    Nagyon vártam már a Pavlovádat, nincs a tiéddel semmi baj, tökéletes és gyönyörű:) Szerintem a másik Pavlova nem is fehér cukorral készülhatett, én egyszer sütöttem barna cukrosat, az volt olyan színű, persze lehet csak a fotón látszódik úgy. Valószínű túl magas hőfokon rövideb ideig sütötték, azért lett folyós a belseje. Persze lehet érezni a tojásízt, de nekem nem szokott ez zavaró lenni. Nálam is Pavlova lesz olnap, egy új fajta:) Szép hétvégét nektek:)


  4. Mrita Says:

    Fantasztikusan néz ki, én is megkóstolnám, csodálatos.


  5. Nnnna, most döntöttem el, hogy én is megsütöm!!! Csak gyümölcsöt kell beszereznem! Csodás lett a Pavlovád!


  6. Gizi Says:

    Csodálatos lett a Pavlovád!!! Látod kár volt eddig várnod vele, most aztán pótolhatod a lemaradást. Szerintem Te túlkomplikálod, nincs ezzel semmi baj, mint már trollanyu is leírta. Kicsit vékonyabbra hagyod, akkor még ropogósabb lesz a habcsók, de ez ízlés dolga. Az ízével kapcsolatban, én nem érzek különösebben tojás ízét, igaz én vaníliás cukrot is teszek bele, lehetséges ezért. Biztosan láttad nálam, van hogy csokoládé is kerül bele, akkor a színe is, és az íze is szintén más. Próbáld ki többféleképpen, és biztosan megtalálod azt amelyik a legjobban ízlik.
    A másik nekem sem nyerte el a tetszésemet, sőt ha olyan volt az állaga mint írod, én tuti meg sem kóstoltam volna. Az félig nyers tojáshab lehetett, és magas hőfokon, gyorsan szárította, így kívül már kezdett barnulni, belül pedig még folyós volt. Tehát én mindenképpen a Te csodás, és finom Pavlovádból kérnék.:)


  7. gionetta Says:

    Ma ez a második Pavlova, amit olvastam és a tiéd gyönyörű. Sosem készítettem, de ennek alapján hamarosan elkészül a művem, az biztos! Gratulálok hozzá, ügyes vagy!!!!!!


  8. Seffer Lilla Says:

    Csodaszép lett, én nem hiszem hogy szeretném, de annyira gusztusos lett, hogy nagyon-nagyon megkívántam...:)


  9. Éva Says:

    Nagyon szép lett! Akkor már Te is túl vagy rajta én még mindíg hezitálok pedig tegnap Illéskrisznél is rácsodáltam. Ügyes vagy szívesen elfogadnék most egy szeletkét a tiédből!


  10. Emi Says:

    Mági, nem lehet mindenkinél nyerő, bizony van ai nem szereti a habcsókot sem, az pedig ezt sem fogja... De örülök, hogy látványra azért tetszik:)

    Anazar, köszi, vegyél csak belőle bátran:)

    Trollanyu, nagyon köszönöm! Igen, a másik barna cukorral készült és a készítő hozzáértését és sütési tehetségét nézve... csak éppen gyorsan legyen:) Elfogott a kétség, hogy akkor most kié a helyes de most már megnyugodtam:) Már a tojásízre is megvan a megoldás, úgyhogy lesz következő is. Köszönöm és én is kívánok kellemes hétvégét!

    Mrita, köszönöm, szívesen megkínállak belőle!:)

    Bors&Pepper, vágj bele bátran! Megéri mindenképp!

    Gizi, köszönöm a bátorítást és a tanácsokat! Mindet megfogadom. Igazad van, túlkomplikáltam, csak azért, mert láttam a másikat... elbizonytalanodtam, de most már értem. És végülis... nyersen is megesszük a tojáshabot:) Megpróbálom csokival, vaníliával, citromlével és akkor biztosan nem lesz "tojásíze":) Nálad is tanulmányoztam ám előtte a gyűjteményt! Na meg Trollanyunál is:)

    Gionetta, köszi! Tényleg megéri legalább egyszer kipróbálni. Szerintem ez az édesség gyerekeknél is nagyon menő lehet:)

    Lilla, köszi. Kicsiben még te is kipróbálhatod, hogy lásd bejön-e:)

    Éva, nagyon köszi! Nem éri meg hezitálni. Ha betartod a sütési/szárítási fokot és időt, más baj nem nagyon lehet! És szerintem neked is nagyon ízlene:)


  11. Blogkonyha Says:

    Teljesen jó a Pavlovád, nincs benne hiba! Pont ilyennek kell lennie. Na, mondom én, aki szintén most csinált először... :o) Szóval ügyes vagy!


  12. teller-cake Says:

    Csodálatos lett és a Tied a szebbik!! :-) Én még nem csináltam, pedig van egy francia nyelvű receptkönyvem, amiben vagy 20-féle különböző változat van rá. Na majd egyszer!:-)


  13. Gabriella Says:

    Gyönyörű a Pavlovád! Amelyik fotón felszeletelted... hmmm... a belseje is annyira szép, tökéletes! Bár én még soha nem készítettem, épp mostanában készülök rá, mert van végre eper is a kertben... De most, hogy olvastam nálad a tojásízt, kicsit elbizonytalanodtam a sütésével kapcsolatban. Ugyan imádom a tojást, de mégsem szeretem ha túlságosan lehet érezni a tojásnak azt a furcsa ízét a süteményeknél... De kíváncsian várom, hogy mit találtál ki ennek "küszöbölésére". :)


  14. Gerdi Says:

    Én még nem sütöttem Pavlovát, de tökéletesnek tűnik! Nekem elsőre a repedések tetszettek meg rajta. Nagyon szép felszeletelve is, olyan habcsókos a belseje. Azt hiszem, elcsábítottál engem is, Pavlovát fogok sütni!


  15. Marcsi Says:

    Nagyon szépséges lett a Pavlovád!!!


  16. Szofi Says:

    Emike,én élek-halok a Pavlováért és ez annyira de annyira szép lett, hogy ha még van belőle, holnap vonatra szállok és indulok:)


  17. Névtelen Says:
    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

  18. Névtelen Says:
    Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

  19. NYAMMM Says:

    Szerintem csodálatos lett:) Én még sosem készítettem, bárcsak az én elsőm is ilyen lenne, a tojásíz most megijesztett:D:D, úgyhogy lehet még mindig várhat magára:)

    AZ előzőt is én írtam, de valamiért vacakolt:)


  20. Emi Says:

    Illéskrisz, nagyon köszi, a tied sokkal csodálatosabb és finomabb is lehetett!

    Teller-cake, köszi! Vágj bele bátran, megéri!

    Gabriella, ne bátortalanítson el a tojásíz! Van rá megoldás!Citromlé, vanília, csoki a habba és meg van oldva! tapasztaltaktól tudom:))

    Gerdi, Pavlovára fel! Sütés indul:))

    Marcsi, nagyon köszi!

    Szofi, ha még egy olyan is azt mondja, hogy jó, aki él-hal a Pavlováért, akkor elhiszem. Erről sajnos lekéstél, de legközelebb időben szólok, hogy vonatra pattanhass:))

    Nyammm, kérlek ne ijesszen meg! Fennebb már írtam, hogy mi a megoldás rá, hamarosan letesztelem és közkinccsé teszem:))


  21. Panna Says:

    Csuda szép lett! Jó, hogy elkészítetted )