Emi
A kínai konyha nagyon távol áll tőlem. Valahogy látványra sem és hozzávalóiban sem vonzott, így nem is nagyon kóstolgattam. Viszont a "Step by step cookbook. Recipes from around the world" könyvemben, amit nemrég be is mutattam ebben a bejegyzésemben,  találtam néhány receptet, amelyet kipróbálásra bejelöltem. Ilyen ez a szezámos csirkeszárny is, amelynek a receptjén ugyan kicsit változtattam, de attól szerintem még igazán kínaias lett.


Hozzávalók: 2 személyre
5 csirkeszárny
2 ek olivaolaj
1 cikk fokhagyma
4-5 ek szójaszósz
fél dl rose bor
szezámmag

 

A csirkeszárnyakat feldaraboljuk. Az olajat felforrósítjuk (ha van akkor wokban:), beletesszük az apróra vágott fokhagymát, kavargatva, vigyázunk, hogy ne égjen meg. Hozzáadjuk a szárnyakat és időnként megkavarva hagyjuk enyhén megbarnulni. Ekkor beleöntjük a szójaszószt és a bort és hagyjuk főni, időnként megkavargatva. Amíg a hús megkészül, a szósz rajta besűrűsödik, ragacsos lesz. Kavargatjuk, hogy a szósz mindenhol bevonja a szárnyacskákat. Ha a szárnyak még nem készültek meg és a szósz már besürűsödött, akkor kevés vízzel lehet pótolni a folyadékot. Levesszük a tűzről és beleforgatjuk szezámmagba, majd ízlés szerinti körettel, zöldséggel tálaljuk. Nem ajánlott megsózni a húst, mert a szójaszósz eléggé sós ahhoz, hogy ízletes legyen.

 

Az eredeti recept sós fekete babot tartalmazott, ami egy tipikus a kínai konyhában használatos hozzávaló és gyömbért, amit mi nem szeretünk, ezért voltak a változtatások. Időnként jó kipróbálni olyanokat is, amelyektől idegenkedünk, mert ez pl nekünk igazán bejött és annyira különleges az íze, amit az erdélyi vagy magyar konyhában biztos nem tapasztalhatunk.

8 Responses
  1. Éva Says:

    Eddig még nem ettem ehhez hasonlót, de minél tovább nézem annál jobban megkívánom! Guszta és biztosan nagyon finom.


  2. trollanyu Says:

    Hozzám viszont közel áll az ázsiai konyha, nagyon jó lett ez a szárny:)Először azt hittem comb.


  3. Erika Says:

    Imádom, imádom:) Kínai konyha minden mennyiségben jöhet, még a gyömbért én szeretem szóval azt sokszor használok, de így is nagyon fincsi lehet!


  4. NYAMMM Says:

    NAgyon guszták lettek Emi!:) Még sosem készítettem én kínait, ez kipróbálásra fog várni az tuti!:)


  5. Gerdi Says:

    Ó, de csábító! Mi szeretjük némely kínai kaját (már amit eddig kóstoltunk), valami hasonlót is készítettem már, csak csirkemellből. Az is ízlett mindenkinek!


  6. Blogkonyha Says:

    Ezt szoktunk kérni, ha kínaiba megyünk..Nagyon finom! Egyszer csináltam én is, tökre hasonlított az éttermihez. Guszta!


  7. Emi Says:

    Éva, nézzed akkor még:) Tényleg fincsi volt!

    Trollanyu, köszönöm!

    Erika, biztosan a gyömbérnek is megvolt a maga szerepe ebben a receptben és sokat adott volna hozzá, de... nem nekünk:)

    Nyammm, nekem is ez volt az első próbálkozás, de azt hiszem lesz még!

    Gerdi, a csirkeszárny nálunk sem a legmenőbb, de közbe változtatni kell:) Fincsi lehet mellből is!

    Illéskrisz, nahát, éttermi kaját készítettem?:)) Megkóstolnám milyen az enyémhez képest:))


  8. Panna Says:

    Hú, én nagyon szeretem a kínai konyhát, meg az ilyen finomságokat is, amit készítettél! :)