Emi
Már van egy lasagna recept a blogomon, az volt az első. És sikerült is annyira jól, hogy azóta többször, többféle változatban került az asztalunkra. Eddig a paradicsomos szószt készen vettem, mert az is annyira bevált. Most viszont valami mást akartam, így... alkottam.


Hozzávalók: 
A raguhoz:
1 fej hagyma
35 dkg őrölt pulyka hús
10 db gomba
1 aprított paradicsom konzerv
só, bors, paprika
szárított vegyes zöldfűszer (oregano, majoránna, petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű, zsálya)
fokhagyma por

 A besamelhez:
5 dkg vaj
2 kanál liszt
6 dl tej
só, szerecsendió

18 kis lasagna lap (vagy 6 nagy)
reszelt sajt

A raguhoz a hagymát apróra vágjuk, kevés oliva olajon megfuttatjuk. A gombát felszeleteljük és a hagymához adjuk. Amikor a gomba félig megpárolódott, hozzáadjuk a húst. Ízlés szerint megszórjuk a fűszerekkel és hagyjuk a húst is megkészülni. Végül beleöntjük a paradicsomot és összefőzzük.

A besamelhez a vajat felolvasztjuk, beleszórjuk a liszet és elkavarjuk. Sózzuk, kevés szerecsendióval ízesítjük és lassanként, állandó kavargatás mellett felöntjük a tejjel. addig hagyjuk lassú tüzön, amíg kellően besűrűsödik.

Egy jénai tálat kivajazunk, kevés besamellel kikenjük és rárakunk 3 lapot. Nekem most annyira kis lapjaim voltak, hogy 3 kellett egy rendhez. A lapot megkenjük fél merőkanálnyi besamellel, egy merőkanálnyi raguval, megszórjuk sajttal és mehet rá a következő rend lap. Addig folytatjuk, amjg minden elfogy:)  Nekem rendszerint ebből az adagból 6 tésztarend szokott lenni. A felsőre már csak besamel és sok-sok sajt megy. 220 fokos sütőben kb 35-40 percet sütjük,  majd levesszük  a tetejét és még 10 percet pirítjuk.  Tejföllel, kechuppal vagy csak úgy magában tálaljuk.



Megúnni ugyan nem tudjuk, de ebből az adagból ketten pontosan 3-szor lakunk jól! Egyszerre egy kockánál több nem megy el, annyira laktató. Főként amikor frissen van kész. (Újramelegítve is finom, de tudjuk, hogy nem ugyanaz. Vagy az éhség mértékétől függ...??:))
Egyre jobban alakul. Most már jobb az állaga is és mivel pulykahússal készítettem, nem lett zsírban tocsogó. És több gomba, kevesebb hús került bele, mert így szeretjük.
11 Responses
  1. Erika Says:

    Én is pár hete próbáltam így pulkyahúsból és nagyon finom lett. Ritkán készítek, de ha igen akkor nagyon hálás étel:) Jól néz ki!


  2. Gabriella Says:

    Uh, de jól néz ki! Én ezt most nagyon szívesen megenném... :P


  3. Éva Says:

    Nagyon guszta! Látod ezt a fajta tésztát nem találsz az én blogomon.De már nem sokáig lesz hiánycikk nálam sem, mert már tervbe vettem hogy én is fogok csinálni. Nagyon finom lehetett így hogy hús meg gomba is volt benne.


  4. trollanyu Says:

    Irtó jól néz ki:) Én is mindig variálom a lasagnet, mert a paradicsomos már unalmas. Szinte mindig csirke darált húst veszek, mert az sovány,a gombát pedig imádom. Szuper kreáció:)


  5. Szofi Says:

    Imádom a lasagnét, én is mostanában mindig darált csirkehússal készítem, nekünk jobban bejön,mint marhahúsból. Legközelebb megy bele gomba is.Nagyon guszta lett:)


  6. Seffer Lilla Says:

    A Páromnak nagyon tetszene a fogásod. Én sajnos a gombát passzolnám, a többi jöhet...:)


  7. Gizi Says:

    Nagyon guszta kis szeletecske!!! Kedvet kaptam hozzá, be is tervezem a jövőhétre.:)


  8. Panna Says:

    Lasagne és ráadásul még gombás is, csak jó lehet :)


  9. marisz57 Says:

    Lasagnét még nem sütötte. Egyszer ki kéne próbálni.A tiéd jól néz ki!


  10. Édeskonyha Says:

    Nyami! Oda vagyok a lasange-ért különösen a háziért. Vár nálam egy díj, ha nem haragszol meg érte ;)


  11. Emi Says:

    Erika, tényleg sokkal jobb soványabb húsból. Multkor csak úgy uszott a zsírban... az nem volt annyira jó:(

    Gabriella, örülök, hogy neked is bejönne:)

    Éva, ajánlom melegen, hogy belevágj! Nagyon finom és hálás, laktató étel!

    Trollanyu, köszi! Ezután csak sovány hússal! Kinek kell zsírban úszó lasagne?:)

    Szofi, örülök, hogy ötletet adtam a gombával! Én is ezután csak szárnyashússal fogom!

    Lilla, gomba nélkül is nagyon jóóó!

    Gizi, örülök, hogy kedvet kaptál:))

    Panna, tényleg jó is volt. Háromszór jól laktunk belőle:)

    Marisz, tényleg próbáld ki! Szerintem bejön majd, finom és hálás!

    Édeskonyha, finom is! Köszi a díjat, megtisztelsz vele!