Emi
Még mindig Karácsony:) Valami sósat is akartam sütni, ne legyen már olyan édes az élet. Itteni supermarketben imádnivaló pékárúra kaptam rá. Valami hasonlót próbáltam előállítani, nem nagy sikerrel. Vagyis nem lett nagy a hasonlóság, de finom volt így is. Igaz én ezután már csak akkor fogok kelesztés nélküli, sütőporos pogácsát sütni, ha rögtön el is fogy. Mert frissen finom, másnap is, poronyó, de nem az a "husos", kívül ropogós, belül puha, amire én vágytam. Szóval én az ilyen gyors pogikat azonnali fogyasztásra ajánlom!



Hozzávalók:
30 dkg liszt
15 dkg vaj
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
4 kanál tejföl
2 tojás
1 kávéskanál paprika
5 dkg cheddar sajt
5 dkg füstölt szalonna

A vajat megolvasztjuk és hagyjuk langyosra hűlni. Közben a szalonnát apró kockákravágjuk, zsírjára pirítjuk és papirtörlőre szedjük, hogy feligya róla a zsírt. A sajtot is apró kockákra vágjuk. 1 tojást felverünk, hozzáadjuk a tejfölt, a vajat, a szalonna kockákat és a sajtot, elkavarjuk. A lisztet, sütőport és sót elvegyítjük, a tojásos egyveleghez adjuk és nyújtható tésztává gyúrjuk. Ha még szükséges adhattunk hozzá lisztet. Ezután újjnyi vastagságúra nyújtjuk, megkenjük 1 felvert, paprikás tojással, kockákra vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és 180 fokos sütőben enyhe barnulásig, kb 15 percig sütjük.



Frissen, még majdnem langyosan, imádnivaló. Ahogy a föstölt szalonna átjárja az egész pogácsát és beleharapva ropog a fogaink között a kis szalonna kocka, valamint ott van az apró sajtdarabka... hm... bizony meg lehet enni!



De azért én még kisérletezek a Sainsburys cuccot elkészíteni. Nem is tudom mi a neve pontosan. Képet sem találtam most róla... Jó tenyérnyi kocka, mint az álmodott pogácsa, kívül ropi, belül omlós, puha. Paprikás, talán füstölt sajt darabkák vannak benne, ami sütéskor megolvadt, majd olyan krémes senem kemény, senem folyós maradt. Talán még hagyma van benne... és nem fehér lisztből készült. Számomra valami ellenállhatatlan. Na persze van még ilyen nekem:)) A fahéjas-mazsolás, cukormázzal leöntött óriás csiga, ami ritkán maradt el a heti bevásárlás alkalmával, hazafelé belakmározás céljából... De igyekezek egy időre leszokni róla, mert legalább 500 kalória biztosan van benne... és annak most nincs helye, így az ünnepek után. Mert nemcsak sütés főzés, hane néhány plussz kiló is lett bizony:))
2 Responses
  1. trollanyu Says:

    Nagyon jól néz ki:) Meg a képed is tetszik, a dekoráció. Pogácsákat mi is nagy mennyiségben pusztítjuk, mindig kísérletezem:) Szalonnásat még nem sütöttem, de fogok:)


  2. Emi Says:

    Köszönöm a dicséretet:) Érdemes szalonnával kisérletezni szerintem!