Emi
Ezzel a sütivel általában összejöveteleken, lagzikban szoktam találkozni és vadászom is rendesen. Nagyon szeretem, de mint legtöbb a blogomon megjelenő receptet, most először készítettem el. Meg is látszik rajta:) Bár így is büszke vagyok magamra.



Hozzávalók:
A tésztához:
50 dkg liszt
15 dkg porcukor
1 kávéskanál ivószóda
4 dkg vaj
4 evőkanál méz
1 tojás
6 evőkanál tej

A krémhez:
fél liter tej
10 dkg gríz
25 dkg margarin
15 dkg porcukor
2 csomag vaníliacukor vagy egy vanília aroma
1 tojás sárgája
fél borkány baracklekvár





Elkészítés:
A konyhahőmérsékletű vajat habosra kavarjuk a mézzel és a cukorral. Hozzáadjuk a tojást, elkavarjuk. Majd ugyanígy a tejet is. Ezután beletesszük a lisztet és az ivószódát és jó alaposan összegyúrjuk, hogy nyújtható tésztát kapjunk. Ha túl lágy a tészta, akkor még lehet tenni hozzá lisztet.
A tésztát 3 részre vágjuk és sütőpapíron jó vékony lapokat nyújtunk belőlük. A lapokat egyenként a papírral együtt áttesszük egy felfordított tepsi aljára, majd előmelegített sütőben, kb 5-6 perc alatt megsütjük. Nagyon hamar megsül, vigyázni kell, nehogy elégjen. Amint kivettük a sütőből, rögtön, nagyon óvatosan lehúzzuk róla a sütőpapírt.

Miután a lapokkal elkészültünk, hagyjuk kihűlni őket. Közben elkészítjük a krémet. A tejet odatesszük forrni, amikor már fő, belekavarjuk a grízet. Néhány percig kavargatás mellett főzzük, majd időnként megkavarva hagyjuk, hogy hűljön ki.
A margarint, a cukrot, a tojássárgát és a vaníliát habosra kavarjuk. A majdnem teljesen kihűlt grízet összekavarjuk a margarinos krémmel.

Már csak az összerakás van hátra. Veszünk egy lapot és nem túl vastagon, megkenjük a baracklekvárral. Rátesszünk egy másik lapot, óvatosan, mert a lapok nagyon törékenyek. Erre a lapra ráhalmozzuk a grízes krémet és egyenletesen eloszlatjuk. Az utólsó lappal befedjük, a tetejét pedig jó vastagon megszórjuk porcukorral. Egy konyharuhával letakarjuk és hűvös helyen egy éjszakán át állni hagyjuk, hogy a lapok megpuhuljanak.



Az "igazi" mézes krémes négy lapból áll és a lekváros töltelék középre kerül, míg a grízes krém felülre és alúlra. Az enyém is annak készült, de amikor elkezdtem kinyújtani, rájöttem, hogy ebből csak tenyeremnyi négy lap lenne, hála a recepten levő mennyiségeknek. Ezért lett belőle három lapos. Ennek ellenére nem éreztem kudarcnak az eredményt, egyáltalán. Remekül megpuhult, az íze elragadó volt, másfél nap alatt morzsáig elfogyott. Ebből fél napot voltam otthon:)
Lesz még mézes kérmes nálunk, még négy lapos is!!!
4 Responses
  1. Ottis Says:

    Nagyon guszta, és a nyakkaraj is!



  2. Juci Says:

    A lányom kedvenc sütije!
    Csak meg ne lássa, mert végignyafogja az estét, olyan jól néz ki!


  3. Emi Says:

    :)) Köszönöm a dicséretet, jó tudni, hogy valaki kedvencét készítettem és még tetszik is. Bár szívesen adtam volna kóstolót, ha lett volna lehetőség!