Emi
Számomra igazán inycsiklandó az egyben sült vagy főtt hús. Teljesen más, mint amikor szeletelve készítjük el. Nagy beleléléssel fogtam neki és már előre olyan sugallatom volt, hogy ez most mennyeien jó lesz. Amikor elkészült és felszeleteltem azt mondtam, hogy még nem kostültam meg, de azt hiszem ez életem eddigi legfinomabb husija:)) Nekem nagyon bejött, bár úgy látom, a képek nem adtják annyira jól vissza azt az élményt.



Hozzávalók:
kb fél kg-os szép darab nyakkaraj
só, bors, pirospaprika, fokhagymagranulátum, Provencei fűszerkeverék

A püréhez:
krumpli
kevés fagyasztott spenót
margarin
tej



A nyakkarajt megmossuk és a felsorolt fűszerekkel sorjában jó erősen befűszerezzük. Egy jénai tálba helyezzük, kevés olajat és vizet töltünk alája, lefedjük és mehet is a forró sütőbe. Kb másfél óra alatt készre sütjük. Időközönként felnyitjuk és a keletkezett szósszal meglocsoljuk a húst.

A krumpliból hagyományos pürét készítünk. 2, 3 kanál aprított, fagyasztott spenótot kevés sós vízzel jól megfőzzük, majd a kész pürében jól elkavarjuk.

A húst felszeleteljük és a jénaiban levő maradék szószból keveset teszünk a szeletekre. Vigyázni kell a szósszal, lehet, hogy nagyon fűszeres:) A pürével, jó melegen tálaljuk.

Micsoda étvágy volt hozzá!! Máris megéhesedtem.